Barion Pixel
Sebián-Petrovszki László: A Demokratikus Koalíció jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszék ellen – Domokosék hiába próbáltak ismét keresztbe tenni a DK-nak
Sebián-Petrovszki László: A Demokratikus Koalíció jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszék ellen – Domokosék hiába próbáltak ismét keresztbe tenni a DK-nak 2021.05.16.

Sebián-Petrovszki László: A Demokratikus Koalíció jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszék ellen – Domokosék hiába próbáltak ismét keresztbe tenni a DK-nak

 

Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója sajtótájékoztatóján felidézte: a párt már több pengeváltáson van túl az Állami Számvevőszékkel, ami mára semmi másra nem szakosodott azon kívül, hogy a Fidesszel szemben álló ellenzék pártjainak életét megkeserítse. 

 

“Ugye emlékezhetünk arra is, ahogyan a DK székházában 2018. novemberében történt tűzeset után az ÁSZ csak azért is követelte az elégett iratok eredeti példányát, minimális türelmet vagy toleranciát sem tanúsítva irántunk, miközben igyekeztünk minden egyes iratot beszerezni, ahogyan lehetett. Volt olyan időszakunk is, amikor szinte naponta láttuk vendégül az ÁSZ munkatársait, mintha csak hazajártak volna hozzánk. Mi, a DK-nál természetesen igyekeztünk minden segítséget és információt megadni a vizsgálódó szervezetnek, hiszen abszolút átlátható módon működünk, nincs mit rejtegetnünk, nincs okunk titkolózni.” - foglalta össze a politikus. Hozzátette, ezzel szemben az ÁSZ közel sem volt ilyen segítőkész: hiába kérték ki tőlük a 2011-2016 évi, illetve 2018. április 2-4 között, az általuk végzett vizsgálat közben keletkezett iratok másolatát, ők megtagadták ezt, így a DK kénytelen volt perelni.

 

Sebián-Petrovszki László ismertette, a Demokratikus Koalíció jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszék ellen: a Fővárosi Ítélőtábla kötelezi az ÁSZ-t, hogy adják ki a kért adatokat a DK részére és fizessenek perköltséget is. 

 

“Mi, európai magyarok mindenféle hatalommal való visszaélést, fenyegetést elutasítunk. Egyetlen egy állami szerv sem viselkedhet úgy, mintha a kormány fegyvere lenne, nem engedhetik meg maguknak, hogy a Fidesszel szemben álló ellenzék bármely pártját gát nélkül vegzálják, és visszaéljenek a hatalmukkal! Ezért is fogunk minden egyes ilyen visszaélés után a bírósághoz fordulni, a 2022-es kormányváltás után pedig felderíteni a jogtalan cselekedeteket.” - sorolta a pártigazgató, kiemelve, ez a jogerős pernyerés a Fővárosi Ítélőtábla előtt nem kis eredmény, 11 év óta ez volt az első pervesztése az ÁSZ-nak közhatalmi ügyben – ez is bizonyítja az igazunkat.

 

A politikus arra is kitért, hogy az ÁSZ ráadásul azzal a nevetséges indokkal tagadta meg az iratok rendelkezésre bocsátását, hogy azok „nem a számvevőszéki ellenőrzés ellátásával összefüggésben keletkeztek, hiszen ezek már a számvevőszéki ellenőrzést megelőzően is a felperes rendelkezésére álltak”. valamint állították, hogy ezek nem közérdekű adatok. 

 

“Továbbá még azt a nevetséges megállapítást tették, hogy az igényelt dokumentumok tőlünk származnak, ezért nem kérhetjük ki őket. Hozzáteszem a napokban Domokos Lászlótól, az ÁSZ elnökétől levelet kaptam, amiben panaszkodik, hogy jómagam az Országgyűlés ülésein kritikus vagyok az ÁSZ működésével kapcsolatban, és ezzel megsértem az ő jó hírnevüket. Ehhez a bohózathoz tényleg csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nem fogjuk szó nélkül tűrni, hogy ellehetetlenítsék a működésünket, akadályozzanak a munkában. Az, amit a Domokos László vezette intézmény megenged magának, a legsötétebb diktatúrákat idézi. Ezért indítottunk pert ellenük, és lám ki is derült, papírunk van róla: az ÁSZ működése nincsen így teljesen rendben.” - mondta a politikus.

RSS
Kapcsolódó politikusok