Barion Pixel
Gy. Németh Erzsébet, Bakai-Nagy Zita: Állatmenhely létesül Újbudán az Állatkert szakmai támogatásával

Gy. Németh Erzsébet, Bakai-Nagy Zita: Állatmenhely létesül Újbudán az Állatkert szakmai támogatásával

2021.05.08.

Gy. Németh Erzsébet, Bakai-Nagy Zita: Állatmenhely létesül Újbudán az Állatkert szakmai támogatásával

 

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció újbudai jelöltje az ellenzéki előválasztáson, jelenlegi főpolgármester-helyettes, valamint Bakai-Nagy Zita kerületi dk-s polgármester szombaton közös sajtótájékoztató keretében elmondták: ők, a DK politikusai európai fővárost építenek. 

 

“Olyan Budapestet, ahol számít az itt élők véleménye, számít az életminőség javítása, fontos az, hogy empátiával forduljunk a másik felé és közösen oldjuk meg a legnehezebb helyzeteket is. Az elmúlt közel másfél év pedig azt bizonyította, Budapest jó otthona tud lenni az itt élőknek a legnehezebb válság idején is. Budapest élen járt a koronavírus kezelésében, és annak ellenére, hogy a kormány a lehető legtöbb területen ütötte-vágta az ellenzéki fővárosi vezetést, annak ellenére, hogy ki akarja fosztani az ország fővárosát, Budapest példát tud mutatni az országnak szolidaritásban. “ - fogalmazott Gy. Németh.

 

Hozzátette, hogy Újbuda, Budapest legnépesebb kerülete egy város a városban. 

 

“Olyan kulturális, oktatási és gazdasági központ, ami saját érdekei mentén kell, hogy előre menjen, együttműködve a város és az ország döntéshozóival, sőt példát kell mutatnia számos területen. Ezek közül egyik a gondoskodás, és most nemcsak az újbudai lakosokról való gondoskodást értem. Újbuda szándéka, hogy menedéket adjon a város mentett állatainak, kutyáinak, macskáinak, kisállatainak is. Olyan 21. századi állatmenhelyet szándékozunk itt felépíteni, a helyi civilek és a főváros támogatásával, amire nincs példa még Budapesten és pedig a DK helyi képviselőjelöltjeként ezt támogatom” - fogalmazott a politikus.

 

Bakai-Nagy Zita felidézte, amikor László Imre DK-s polgármester programjának környezetvédelmi fejezetét írták, nemcsak a kerület tisztaságával, a zöld területek megóvásával, a társasházak zöld programjainak áttekintésével foglalkoztak, hanem a helyi kutyatulajdonosok érdekeit és az utcára tett kutyusok, cicák és más kisállatok helyzetét is prioritásként kezelték.



“Megígértük, hogy együtt a kutyatulajdonosokkal megvitatjuk és kialakítjuk a kulturált ebtartás körülményeit, és megígértük, hogy létrehozunk egy modern, az európai sztenderdeknek megfelelő állatmenhelyet.

Olyan korszerű, európai színvonalú, nagyobb kapacitású állatmenhely kialakításáért dolgozunk együtt Gy. Németh Erzsébettel, a DK jelöltjével Újbudán, ami nemcsak az állatokkal kapcsolatos hatósági funkciókat képes nagyon magas színvonalon ellátni, de a gazdátlan állatok ellátását és rehabilitálását, valamint az örökbe adását is képes szolgálni.” - mondta az alpolgármester. Kiemelte, fontos céljuk, hogy ez a menhely garantálni tudja az örökbe fogadni szándékozók kulturált tájékoztatását, kiszolgálását is. Mindezt úgy, hogy a helyválasztásban messzemenőkig figyelembe veszik az újbudai polgárok szempontjait is.

 

Gy. Németh Erzsébet ezt követően elmondta, hogy egy európai város egyik legfontosabb ismérve, hogy tud és akar is gondoskodni azokról, akik lakják, emberekről és állatokról egyaránt. 

 

“És nemcsak tesz értük, de meg is tanítja a városlakóknak, hogyan tudnak ők maguk is részt venni ebben a folyamatban, hogyan lehetnek ők is felelős és hasznos tagjai lenni a közösségnek. Egy menhelynek részt kell vállalnia a budapesti fiatalok felelős állattartással kapcsolatos felkészítésében is, ezért hívtam be szakmai segítségül a Fővárosi Állat- és Növénykertet ebbe a munkába. Talán sokan, de nem elegen tudják, hogy az Állatkert nagyon komoly oktatási és állatvédelmi tevékenységgel és tapasztalattal rendelkezik. A főváros ezzel a szakmai háttérrel biztosítottnak látja a magas színvonalú, korszerű ellátást az állatok számára.

Sok éve élek magam is kutya társaságában, is saját tapasztalatomból is tudom, hogy minden állat és növény alapvetően befolyásolja életünk minőségét.” - magyarázta a politikus. Kiemelte, a DK politikusai úgy gondolják, hogy mindenki közös érdeke, hogy ismerjék és óvják a körülöttünk élő természetet, és gondoskodjanak a társként velük élő állatokról. 

 

“Az, ahogy velük bánunk, a mi életünket is alapvetően meghatározza!” - mondta zárásként a DK jelöltje.

RSS
Kapcsolódó politikusok