Barion Pixel
Hatalmas üzleteket nyernek a NER-oligarchák a járvány alatt

Hatalmas üzleteket nyernek a NER-oligarchák a járvány alatt

2021.03.09.

Hatalmas üzleteket nyernek a NER-oligarchák a járvány alatt 

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, miközben rekordot dönt a koronavírus miatti halálozás, miközben teljes a káosz az oltások területén, az Orbán-kormány suttyomban arról is rendelkezett, a válság miatt tönkremenő cégeket Fidesz-közeli csoportok tudják majd felszámolni. 

“Fideszes dögkeselyűk köröznek az elhalni készülő vállalkozások felett, hogy ebből tovább gazdagodjanak.” - fogalmazott a szóvivő, hozzátéve, alig pár napja jelentették be, hogy megvannak a nyertesei annak az állami pályázatnak, amely arról szólt, a jövőben kik tevékenykedhetnek felszámolóként, vagyis kik végezhetik a fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását.

“A Direkt36 azt találta, hogy a nyertes pályázók között több olyan cég van, amely fideszes politikus vagy pedig más kormányközeli figura érdekeltsége. Mivel a járvány miatti gazdasági problémák eredményeként hamarosan felpörögnek majd a felszámolások, a fideszes felszámoló cégek ezzel jól fognak járni.” - ismertette a politikus. 

Barkóczi felhívta a figyelmet: a nyertesek között van olyan cég, amely a korábbi fideszes képviselő, Papcsák Ferenc résztulajdonában van, egy másik győztes cég egyik tulajdonosa Tasnádi László volt belügyi államtitkár.

“A nyertesek között feltűnnek olyan szereplők, akik Mészáros Lőrinc birodalmához kötődnek egy szállodaláncon keresztül vagy a kormánypárti hírcső, a TV2 révén. De akad majd olyan felszámoló is, amelynek tulajdonosa közös céget birtokol családja révén Sarka Katával, akinek közös vállalkozása van Rogán Antal korábbi feleségével.” - sorolta a DK szóvivője. 

Azt is elmondta, ott van a felszámolói névjegyzékben például az a cég is, amelynek egy olyan ügyvéd a tulajdonosa, akinek partnere az Orbán-család ügyvédje, az országgyűlési képviselő, Bajkai István.

“Az újonnan felszámolói jogosultságot elnyerő 54 cég közel felének van valamilyen kormányzati kötődése. A pályázatot egy öttagú értékelő bizottság bonyolította le. Ebbe Varga Judit igazságügyi, Pintér Sándor belügy-, Varga Mihály pénzügy-, Mager Andrea állami vagyon kezeléséért felelős miniszter és az Országos Bírósági Hivatal delegált tagokat. A bizottságot Mager delegáltja vezette.” - tette hozzá a szóvivő. 

Barkóczi Balázs arra is kitért, hogy a prezentáció során a jelentkezőket Seszták volt fejlesztési miniszter hallgatta meg egy asszisztens társaságában. Az interjú pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium Bem rakparti épületében zajlott.

“A felszámolói piacra azért éri meg belépni, mert a felszámolás során értékesített vagyon négy százalékát a felszámolók kapják meg fizetség gyanánt. Amikor jelentős vagyonnal rendelkező cégek kerülnek felszámolás alá, nagy pénzt lehet kaszálni. A különböző vagyonelemeket ráadásul ekkor gyakran a valós árnál jóval olcsóbban is lehet felvásárolni. Különösen a banki hitelmoratórium lejárta után indulhat el egy felszámolási hullám.” - jelentette ki Bakóczi, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Direkt 36 beszámolója szerint miután egy cég ellen megindul a felszámolás, sorsolással döntik el, hogy a mostani pályázat során kiválasztott cégek közül melyiket bízzák meg az adott munkával. Hangsúlyozta, a felszámolást elrendelő bíróság ehhez egy, a kormányzat által felügyelt szoftvert használ.

“A Demokratikus Koalíció számára már világos, miért nem segítette a vállalkozások életben maradását az Orbán-kormány. Az volt a cél, hogy fideszes haveri körök gazdagodjanak a felszámoláson, majd az olcsón megvehető tönkrement cégeket ugyancsak fideszes körök vásárolják meg.Undorító és visszataszító, amit az Orbán-kormány művel. Most már nem csak abból derül ki, hogy Orbán Viktornak nem számít a magyarok élete, rekordokat dönt a halálozás, most már az nyomorult emberek vagyonát is meg akarják szerezni.” - mondta zárásként a politikus. 

RSS
Kapcsolódó politikusok