Átlépte a tízezret a koronavírusban elhunyt magyar áldozatok száma
Átlépte a tízezret a koronavírusban elhunyt magyar áldozatok száma 2021.01.05.

Átlépte a tízezret a koronavírusban elhunyt magyar áldozatok száma 



Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: szomorú napra ébredt az ország, mára ugyanis a koronavírusban elhunytak hivatalos száma átlépte a tízezret. Elmondta, ez azt jelenti, hogy minden ezredik magyar meghalt a vírusban.  

 

“Nemzetközi összehasonlításban nem is nagyon tudnánk ennél rosszabbul állni, lakosságarányosan ugyanis mára egy szinten vagyunk az Egyesült Államokkal, másfélszer akkora a halálozás Magyarországon, mint Ausztriában vagy Romániában és kétszer akkora, mint Németországban.” -sorolta a szóvivő.Úgy fogalmazott, annak az orbáni mesének, hogy itt majd mindenkit meggyógyítanak, és hogy a magyar kormány jobban kezeli a válságot, mint Nyugat-Európa, itt és most, a mai napon van vége.

 

Barkóczi Balázs közölte, a Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány elbukta a vírus elleni küzdelmet, emiatt pedig magyar emberek az életükkel fizetnek minden egyes nap. 

 

“Nem a kormány vitte le a birkózószőnyegre a vírust, hanem a vírus ugrál a birkózószőnyegen mozdulatlanul fekvő Orbán-kormány fején. A DK emlékezteti a kormányt, hogy azt ígérte, a sikert a halálozás elkerülésében méri: ebben Magyarország a 6. legrosszabb a második hullámban 190 ország közül. Ez azt jelenti, hogy a világ 97%-án jobb a helyzet, mint nálunk!” - ismertette Barkóczi. A DK szóvivője hangsúlyozta,  nagyítóval kell olyan kormányt keresni az egész földkerekségen, amely rosszabbul kezelte volna a második hullámot az Orbán-kormánynál. 

 

“A DK elvárja, hogy a miniszterelnök álljon az ország elé, ismerje be a kormány emberéleteket követelő kudarcát, és kérjen bocsánatot a magyaroktól!” - tette hozzá Barkóczi Balázs. 

 

“Hol vannak már azok az idők, amikor a magyar miniszterelnök a svéd járványkezelésen és halálozáson szörnyűlködött, mára kiegyezne a svéd halálozással. Lehet nagyotmondani, szájhősködni, hogy majd mindenkit meggyógyítanak. Lehet hazudozni, hogy nálunk bezzeg milyen fantasztikus a helyzet a Nyugathoz képest. A valóság az, hogy az orbáni pánikkormány a második hullám 6. leggyengébben teljesítő kormánya szerte a világon, emiatt pedig minden ezredik magyar már meghalt. Ez az igazi dráma és tragédia.

 

A Demokratikus Koalíció elvárja, hogy Orbán Viktor álljon az ország elé, ismerje be a kormány emberéleteket követelő kudarcát, és kérjen bocsánatot a magyaroktól! Mondja el, hogy magyarok ezreit lehetett volna megmenteni, ha ő és kormánya teszik a dolgukat. Mondja el, hogy a második hullám világszinten egyik leggyengébb kormányzati teljesítménye vezetett  a tízezer halotthoz. Változás csak akkor lehet, ha előbb megtörténik a beismerés: nem a kormány vitte le a birkózószőnyegre a vírust, hanem a vírus ugrál a birkózószőnyegen mozdulatlanul fekvő Orbán-kormány fején.

RSS
Kapcsolódó politikusok
Kapcsolódó cimkék halott, koronavírus, sajtótájékoztató