Barion Pixel
Amíg Európa más országai már a tömeges oltásra készülnek, a magyar kormány ismét nem csinál semmit

Amíg Európa más országai már a tömeges oltásra készülnek, a magyar kormány ismét nem csinál semmit

2020.12.17.

Amíg Európa más országai már a tömeges oltásra készülnek, a magyar kormány ismét nem csinál semmit 

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy azt szeretné, ha minden országban egyszerre indulna el a koronavírus elleni oltás, ezért a tagállamok nagy valószínűséggel ugyanazon a napon fogják megkapni a vakcinát. Hozzátette, ennek megfelelően a többi európai országban már javában zajlanak az előkészületek. 

 

“Németországban már hónapokkal ezelőtt megrendelték azokat a nagyteljesítményű hűtőberendezéseket, amelyekben a Pfizer-Biontech vakcináját lehet tárolni, sőt elkezdték felépíteni a tömeges oltóközpontokat is, hol kiállítási csarnokokban, hol stadionokban vagy sportközpontokban. Olaszországban külön erre a célra terveztek oltópavilonokat, ott is túl vannak már a tervezési fázison. Magyarországon eközben néma csend honol, az Orbán-kormány megint nem csinál semmit.” - sorolta a szóvivő, emlékeztetve, Orbán Viktortól csak egy hasraütésszerű számra futotta, hogy itthon 13 ezer oltóközpont lesz, de ezekből egyetlen egyről sem tudunk.

 

Barkóczi Balázs kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy Orbán Viktor és pánikkormánya nem készítik fel az országot a tömeges oltásra, és megint nem csinálnak semmit. 

 

“Ismerjük már ezt a kormányzati semmittevést, pontosan ez volt nyáron, amikor a második hullámra, illetve a tömeges és ingyenes tesztelésre kellett volna felkészülni. Felkészülés nem volt, tömeges tesztelés nem lett, de lettek helyette kijárási korlátozások és válság.” - foglalta össze a szóvivő. Barkóczi közölte, a DK figyelmezteti a kormányt: most kell felkészíteni az országot a tömeges oltásra, már most létre kell hozni az oltóközpontokat. 

 

“Azt kell elérni, hogy ha megjön a biztonságos amerikai-német vakcina, akkor már minden készen álljon, és maximum pár hét alatt be lehessen oltani mindenkit, aki élni akar az oltással. Tessék végre dolgozni, csináljanak végre úgy, mintha egy kormány lennének, nem pedig egy szedett-vedett bűnbanda, amelynek fogalma sincs arról, hogy mit kellene csinálni.” - mondta a DK szóvivője. 

 

Barkóczi arra is kitért, hogy amikor ez a kormány nyáron nem csinált semmit, annak nagyon súlyos következményei lettek ősszel. Hangsúlyozta, most ugyanez fenyeget, hiszen ha nem sikerül majd hetek alatt beoltani mindenkit, akkor nyilvánvalóan maradni fognak a korlátozások is és folytatódni fog a válság is. 

“Miközben a németek vagy az olaszok majd szabadon járnak-kelnek, dolgoznak, étterembe meg szórakozni járnak, mert már be lesznek oltva, mi, magyarok a négy fal között fogunk ülni, mert az Orbán-kormány megint nem csinált semmit és még mindig képtelen a kormányzásra.”  - összegezte Barkóczi Balázs, majd hozzátette, éppen ezt szeretnék elkerülni, ezért mondják most a kormánynak, hogy ébresztő, kormányozni kellene.

RSS
Kapcsolódó politikusok