Barion Pixel
A Demokratikus Koalíció nem vesz részt az Alaptörvény módosításának mai szavazásán

A Demokratikus Koalíció nem vesz részt az Alaptörvény módosításának mai szavazásán

2020.12.15.

A Demokratikus Koalíció nem vesz részt az Alaptörvény módosításának mai szavazásán

 

Az Országgyűlés ma szavaz a „gránitszilárdságú” Alaptörvény kilencedik módosításáról, amely a pánikkormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatna szolgálni, valójában azonban a Fidesz álszent és kirekesztő családpolitikájának írásba foglalása. Mivel a DK nem fogadja el legitimnek a mostani Alaptörvényt, ezért az annak módosításáról szóló szavazáson ez alkalommal sem veszünk részt.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz erkölcsileg már régen hiteltelenné vált ahhoz, hogy keresztény értékekre hivatkozva írja át Magyarország Alaptörvényét. A pánikkormány és gyáva miniszterelnöke jobban tenné, ha a Borkai-, Szájer- és Kalota-ügyek után nem akarná erkölcsből és kereszténységből kioktatni a magyar társadalmat.



Arató Gergely
a DK frakcióvezető-helyettese

RSS
Kapcsolódó politikusok