Barion Pixel
Krónikus beteg orvostanhallgatókat is köteleznek a tesztelésben való részvételre - A DK magyarázatot követel

Krónikus beteg orvostanhallgatókat is köteleznek a tesztelésben való részvételre - A DK magyarázatot követel

2020.11.28.

Krónikus beteg orvostanhallgatókat is köteleznek a tesztelésben való részvételre - A DK magyarázatot követel 

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője szombati sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: a Nyugatifény tett közzé egy oknyomozó anyagot arról, hogy hogyan fenyegetik rektori büntetéssel és eltanácsolással a Semmelweis-hallgatókat, hogy vegyenek részt az iskolai tesztelésben. Elmondta, a portálnak nyilatkozó hallgatók szerint ráadásul azok sem jelentenek kivételt, akiknek tartós, krónikus betegségük van, holott ezzel a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak. 

 

“Ha mindez nem lenne elég, ismét hallgatók erősítették meg, hogy nem kapnak megfelelő védőfelszerelést, teljesen esetleges, hogy valaki kap-e egész testes védőruhát vagy sem. Úgy tűnik, hogy a kormány semmit sem tanult abból, hogy már 15 egészségügyi dolgozó halt meg koronavírusban, most veszélybe sodorja a jövő orvosait is.” - foglalta össze a szóvivő. 

 

Barkóczi Balázs kijelentette, a Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot követel a kormánytól: miért köteleznek tartós, krónikus beteg orvostanhallgatókat az országos tesztelésben való részvételre? 

 

“Miért minősítette ezeket a fiatalokat a pánikkormány feláldozhatónak? Ha ők a legveszélyeztetettebbek közé tartozva, a hiányos védőfelszerelések miatt megbetegszenek, ne adj isten meghalnak, ki fogja viselni a felelősséget? Talán Orbán Viktor, aki még soha életében semmiért nem viselte a felelősséget? Talán Pintér Sándor? Esetleg Kásler Miklós? Ki fog lemondani, ha ennek a vérlázítóan felelőtlen intézkedésnek áldozatai lesznek?” - sorolta Barkóczi. A szóvivő hangsúlyozta, a DK azt követeli, hogy a kormány ne kötelezze, hanem egyenesen mentse fel a tesztelési feladatok alól a krónikus beteg orvostanhallgatókat, és biztosítson minden tesztelőnek teljes védőfelszerelést, beleértve az FFP2-es maszkot, az arcpajzsot, a kesztyűt és az egésztestes védőruhát! 

 

“Már 15 egészségügyi dolgozó meghalt, nem akarjuk, hogy a kormány alkalmatlansága újabb életeket követeljen!” - ismételte a DK szóvivője. 

 

Barkóczi Balázs arra is kitért, az természetesen érthető, hogy az országos tesztelésből az orvostanhallgatók is kiveszik a részüket. Úgy fogalmazott, ez egy nagyon szép és fontos dolog, amiért az egész ország hálás nekik. 

 

“Az ugyanakkor nincs rendben, hogy ezeket a hallgatókat súlyos szankciókkal, kirúgással fenyegetik, és nem jelentenek ezek alól kivételt a krónikus betegséggel élők sem. Már 15 egészségügyi dolgozó halt meg koronavírusban. Dolgoztak éjt nappallá téve, megalázó fizetésért, emberéleteket mentve. A kormánynak nem volt fontos az ő életük. Most ugyanilyen veszélybe sodorják az amúgyis veszélyeztetett krónikus beteg hallgatókat? Hát nincs még elég magas vérnyomással, cukorbetegséggel diagnosztizált fiatal halott a kormányzati tájékoztató honlapon, hogy tanuljanak belőle?” - tette fel a kérdést Barkóczi. 

RSS
Kapcsolódó politikusok