Barion Pixel
A DK információi szerint a kórházakba tesztelésre vezényelt orvostanhallgatók nem kapnak sem megfelelő védőfelszerelést, sem ételt, és a vizsgakötelezettségüket is teljesíteniük kell - A DK javaslatai

A DK információi szerint a kórházakba tesztelésre vezényelt orvostanhallgatók nem kapnak sem megfelelő védőfelszerelést, sem ételt, és a vizsgakötelezettségüket is teljesíteniük kell - A DK javaslatai

2020.11.24.

A DK információi szerint a kórházakba tesztelésre vezényelt orvostanhallgatók nem kapnak sem megfelelő védőfelszerelést, sem ételt, és a vizsgakötelezettségüket is teljesíteniük kell - A DK javaslatai



Dr. László Imre, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa, Újbuda DK-s polgármestere keddi sajtótájékoztatóján ismertette: az elmúlt napokban több orvostanhallgató is azzal kereste meg a DK-t, hogy úgy küldik el őket két hétre az iskolákba tesztelni, sokszor a lakóhelyüktől többszáz kilométerre, hogy közben nem kapnak sem ételt, sem megfelelő védőfelszerelést. 

 

Hozzátette, mindegyik jelzés kitért arra is, hogy a kivezénylésük miatt a vizsgáikra sem tudnak megfelelően készülni, amelyek változatlanul lesznek, tekintet nélkül arra, hogy napi 12 órában fognak tesztelni. 

 

“Ők a jövő orvosai, fiatal orvostanhallgatók tele reménységgel. És most azt látják, hogy még a legnagyobb bajban sem kapnak a kormánytól megfelelő védőfelszerelést, élelmet és 12 órát fognak dolgozni mindössze 5 ezer forintért. Ha a kormánynak az a célja, hogy jó előre elidegenítse őket az orvosi pályától, akkor kitűnően csinálja.” - hívta fel a figyelmet a polgármester. 

 

László Imre kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány nem segíti az iskolai tesztelésre kivezényelt orvostanhallgatókat. 

 

“A DK szerint az lenne a minimum, hogy ezek a hallgatók megfelelő védőfelszerelést kapnak, biztosítják az étkezésüket és lehetővé teszik akár a vizsgáik elhalasztását vagy egy online vizsgalehetőséget. Nem lehet így bánni a jövő orvosaival, mert ha most ezt látják, végül talán soha nem akarnak majd a jövő orvosai lenni.” - sorolta a DK politikusa. László Imre emlékeztetett, nem egy és nem két egészségügyi dolgozó veszíthette el amiatt az életét az előző hetekben és hónapokban, mert a kormány nem biztosította nekik a megfelelő védőfelszereléseket. 

 

“Ezekből az esetekből mára tanulnia kellett volna a kormánynak. Követeljük, hogy a kormány biztosítson nekik megfelelő védőfelszerelést, biztosítson nekik étkezést, tegye lehetővé a vizsgák elhalasztását vagy online megtartását annak, aki ezt kéri, és emeljék meg a most mindössze 5 ezer forintos fizetséget is.” - foglalta össze Újbuda polgármestere. 

 

Úgy fogalmazott, természetesen nem azzal van a baj, hogy bevonták ezeket a hallgatókat a tesztelésbe. 

 

“Az a baj, hogy a pánikkormány úgy hozott egy ilyen döntést, hogy közben megfeledkezett a hallgatók védelméről, ellátásáról és egyéb kötelezettségeiről, mint például a vizsgák. Orvosként és volt kórházigazgatóként én nagyon jól tudom, hogy mennyit kell tanulni egy-egy vizsgára. Napi 12 óra tesztelés és ki tudja még hány óra utazás mellett ez nyilvánvalóan lehetetlen.” - jelentette ki László Imre.

RSS
Kapcsolódó politikusok