Barion Pixel
Új csúcsra ért a napi koronavírus-esetszám - Eltitkolják a haláleseteket?

Új csúcsra ért a napi koronavírus-esetszám - Eltitkolják a haláleseteket?

2020.11.16.

Új csúcsra ért a napi koronavírus-esetszám - Eltitkolják a haláleseteket?

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője hétfőis sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az elmúlt hetek hivatalos statisztikái egy világszinten egyedülálló jelenséget mutatnak. 

 

“Hiába nő a hivatalos fertőzöttek, sőt a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is, ugyanakkor a halálozási adatokban nem látszik növekedés. Bár igaz volna mindez, bár ez lenne a valóság. Ez ugyanakkor matematikailag, a járvány lefolyását ismerve gyakorlatilag lehetetlen.” - ismertette Barkóczi. A DK szóvivője hozzátette, ahol nő a kórházban lévők és az intenzíven ápoltak száma, ott nő a halálozás is, ez így van az egész világon. 

 

“A szomorú és drámai magyar valóság, a családi tragédiák tehát a világon egyedülállóan nem látszanak a hivatalos statisztikákban. Azok után, hogy a mai adatok szerint több fertőzöttet találtak, mint ahány tesztet összesen végeztek, ez talán nem is olyan meglepő.” - mondta a szóvivő. 

 

Barkóczi Balázs közölte, a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylést nyújt be az októberi és a novemberi kórházi halálozásokkal kapcsolatban, valamint magyarázatot követel a kormánytól. 

“Hogyan lehetséges az, hogy a KSH hivatalos adatai szerint idén ősszel jelentősen megugrott a 65 éven felüliek halálozása, de hivatalosan csak a töredékük hunyt el hivatalosan koronavírusban? Hogyan lehetséges az, hogy amíg a kórházban kezeltek és lélegeztetett betegek számának emelkedése a világon mindenütt együtt jár a halálozási adatok emelkedésével is, nálunk valami egészen más történik?” - sorolta Barkóczi. Elmondta, a DK felszólítja a kormányt: ne titkolja el a koronavírusban elhunytak valós számát, ne kozmetikázza az adatokat és ne hazudjon a magyar népnek a járványról. 

 

“Jogunk van tudni, hogy hány ember hal meg a vírus következtében, ez az őszinteség és nem a pánikkormány hazudozásának ideje!” - hangsúlyozta a szóvivő. 

 

Arra is kitért, hogy a KSH hivatalos statisztikái érdekes képet mutatnak a halálozásokról. Barkóczi felhívta a figyelmet, amíg a hivatalos koronavírus-statisztikákban nem nő a halálozás, a KSH adatai szerint idén ősszel jóval több 65 éven felüli halt meg, mint az előző 3 évben bármikor. 

 

“Nincs más értelmes magyarázat a jelenségre, mint az, hogy ezek az emberek a koronavírus következményeként hunytak el, de nem kerültek be a hivatalos statisztikákba. Talán éppen ez az oka, hogy a kormány titkolja az adatok kórházankénti bontását, hiszen akkor az orvosok, ápolók segítségével kiderülhetne, hogy egy kórház kevesebb halálesetet jelent a valósnál.” - jelezte a DK szóvivője. Barkóczi zárásként azt is elmondta, ma már lassan mindenkinek van egy története olyan rokonról, ismerősről vagy szomszédról, aki koronavírus-gyanús tünetekkel kerül kórházba, tragikus módon meghal, de hivatalos haláloknak valamilyen krónikus betegséget, esetleg tüdőgyulladást állapítanak meg koronavírus helyett.

RSS
Kapcsolódó politikusok