Barion Pixel
A DK követeli, hogy ne kaphasson TAO-támogatást az a sportszervezet, aki ellen végrehajtás van folyamatban

A DK követeli, hogy ne kaphasson TAO-támogatást az a sportszervezet, aki ellen végrehajtás van folyamatban

2020.10.20.

A DK követeli, hogy ne kaphasson TAO-támogatást az a sportszervezet, aki ellen végrehajtás van folyamatban 

 

Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a DK sok-sok éves pereskedéssel arra kényszerítette a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy kiadja: mire költötték a TAO-támogatásként kapott közpénzmilliárdokat. 

 

“Így tudhattuk meg, hogy például 7000 darab túró rudit vásároltak a pénzünkből. A Felcsút azonban - mint ismeretes - önszántából nem teljesítette a jogerős bírósági ítéletet, ezért arra volt szükség, hogy végrehajtást rendeljenek el ellene. Ehhez képest a felcsúti foci továbbra is sorra kapja a TAO-ból származó állami milliárdokat.” - ismertette a DK-s politikus. 

 

Ráczné Földi Judit közölte, a Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy ne kaphasson TAO-támogatást az a sportszervezet, amely ellen végrehajtás van folyamatban. 

 

“Ha egy futballakadémia olyannyira tesz a hatályos magyar törvényekre, hogy azok betartását csak végrehajtással lehet tőle kikényszeríteni, akkor ne legyen jogosult további állami támogatásokra. A DK az ügyben törvényjavaslatot fog benyújtani: meg fogjuk akadályozni, hogy a legnagyobb titkolózók, az átláthatóságot hírből sem ismerő sportszervezetek ellenük hozott végrehajtások ellenére tartsák a markukat az állami pénzekért.” - magyarázta a DK elnökségi tagja. 

 

Ráczné Földi Judit úgy fogalmazott: gondoljunk bele, hány olyan foglalkozás van, amelyet nem tölthet be olyan ember, akinek nincs erkölcsi bizonyítványa, mert korábban összeütközésbe került a törvénnyel. 



“Teljesen logikus, hogy ha valaki korábban bankot rabolt, akkor utána nem lehet banki alkalmazott. A mi javaslatunk ennek az elvnek a kiterjesztése a sportszervezetekre: ha valaki titkolózik, ha valaki nem adja ki, hogy mire költötte a közpénz-milliárdokat és emiatt végrehajtás alá kerül, akkor essen el minden további állami támogatástól.” -  hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció elnökségének tagja. Zárásként hozzátette: az nincs rendjén, hogy valaki elszórja a közpénzeket, eltitkolja az adófizetők elől, hogy mire költötte a pénzt, de azért továbbra is belenyúlhat az adófizetők zsebébe.

RSS
Kapcsolódó politikusok