Barion Pixel
Budapest nem lehet emberkísérlet helyszíne Orbán hobbija miatt - A DK azt követeli Csányi Sándor MLSZ-elnöktől, hogy ne engedjenek nézőket a Szuperkupa-döntőre

Budapest nem lehet emberkísérlet helyszíne Orbán hobbija miatt - A DK azt követeli Csányi Sándor MLSZ-elnöktől, hogy ne engedjenek nézőket a Szuperkupa-döntőre

2020.09.23.

Budapest nem lehet emberkísérlet helyszíne Orbán hobbija miatt - A DK azt követeli Csányi Sándor MLSZ-elnöktől, hogy ne engedjenek nézőket a Szuperkupa-döntőre



Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció alelnöke, sportért is felelős főpolgármester-helyettes szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett: szeptember 24-én, csütörtökön rendezik meg Budapesten a Puskás Arénában az UEFA Szuperkupa-döntőt.

 

“A meccs hetek óta beszédtéma a magyar sajtóban, több szempontból is. A mérkőzésre a két csapat, a német Bayern München és spanyol Sevilla szurkolóit is várják, korábban az UEFA azt közölte, három-háromezer jegyet adnak el a külföldi drukkereknek.  A koronavírus-járvány második hullámának kitörésénél hozott rendelkezések értelmében ezek a szurkolók otthonról hozott negatív tesztekkel léphetnek be Magyarországra, továbbá a kormány ígéretet tett arra, hogy minden biztonsági intézkedést megtesznek.” - foglalta össze a főpolgármester-helyettes, hozzátéve, azóta sem tudni, mi ez a “minden” intézkedés. Arra is kitért, hogy a magyarországi esetszámok alaposan megemelkedtek az elmúlt napokban, volt, hogy a napi ezer fős megbetegedést is átléptük. Gy. Németh emlékeztetett,  Németország a napokban erősen kockázatos utazási céllá minősítette Magyarországot a koronavírus-járvány szempontjából, és nem csupán a Bayern vezetőedzője, Hansi Flick sem ért egyet azzal, hogy beengedjék a nézőket a meccsre, hanem Markus Sröder, bajor miniszterelnök is úgy fogalmazotti: ”A gyomrom görcsbe rándul, ha a Szuperkupára gondolok. Budapest rizikós hely, nagyon óvatosnak kell lennünk, nem kockáztathatjuk, hogy ez legyen a futball Ischglje.” 

 

Gy. Németh Erzsébet ismertette: a Demokratikus Koalíció ezért azt követeli Csányi Sándor MLSZ elnöktől, hogy ne engedjenek nézőket a Szuperkupa-döntőre, tegyék zárt kapussá a mérkőzést. 

 

“Mi, európai magyarok hangsúlyozzuk, Budapest nem lehet emberkísérlet helyszíne, a budapestiek pedig nem lehetnek ilyen kísérlet alanyai, és ez nem csupán a mi véleményünk, az UEFA is így minősítette ezt a meccset. Ilyen magas napi esetszám mellett, a koronavírus-járvány második hullámában elképesztő felelőtlenség azt engedni, hogy több ezer ember zsúfolódjon össze egy stadionban. Bár a  mérkőzés nyilván nagy élmény lenne a szurkolóknak, de ma az egészségügyi kockázat metaforája. És nemcsak 20 ezer embert kockáztat a kormány, hanem bajor, spanyol és magyar családokat, barátokat, városokat, és kis-nagy közösségeket. Tavasz óta bőven megtapasztalhattuk, hogy milyen súlyú ez a járvány, egyszerűen nem szabad kockáztatni.” - hangsúlyozta a DK alelnöke.  

 

A politiku elmondta, a Főváros egy dolgot tud ígérni: amennyiben nem lesz zártkapus a meccs, igyekeznek mindent megtenni a biztonság érdekében. 

“A fővárosi tömegközlekedést csúcsra járatjuk, minden bevethető buszt forgalomba állítunk a szurkolók szállítására és maszkokat is osztunk minden kulcsfontosságú helyen. Ám továbbra is hangsúlyozzuk: egy lehetősége van az egészségéért aggódó családoknak, mégpedig hogy Csányi Sándor, az MLSZ elnöke kezdeményezi a Szuperkupa zárt kapussá nyilvánítását. Mindenki tisztában lehet vele, hogy már a hazai nemzeti bajnokság minden szintjén és osztályában csapatok dőlnek ki, mert a vírus jelen van. Meccsek maradnak el, mert felelős döntést hoznak érintettek. Ugyanezt a felelős döntés kell most meghoznia a Magyar Labdarúgó Szövetségnek.” - közölte Gy. Németh Erzsébet. Úgy fogalmazott, nem a sport, hanem a felelősség nyelvén kell most beszélni, így bízom abban, hogy Csányi Sándor és az MLSZ képes meghozni ezt a felelősségteljes döntést. 

 

“Jussanak eszébe Markus Sröder, bajor miniszterelnök fent idézett mondatai! Úgy fest, egyelőre hiába a bajor miniszterelnök aggódó szavai, hiába a Bayern edzőjének kérdőjele, miszerint nem érti, miért lehetnek nézők a meccsen. Hiába az inkább otthon maradó spanyol drukkerek - a legutóbbi információk szerint ugyanis mindösszesen 500 Sevilla drukker döntött az utazás mellett a 3000-ből - Orbán kockáztat, tétet emel, és embereket sodor a veszélyzónába. Ezért kell most Csányi Sándornak és az MLSZ-nek a sarkára állni.” - zárta a főpolgármester-helyettes. 

RSS
Kapcsolódó politikusok