Barion Pixel
Inflációs rekord - Csúcson az élelmiszerárak drágulása

Inflációs rekord - Csúcson az élelmiszerárak drágulása

2020.09.09.

Inflációs rekord - Csúcson az élelmiszerárak drágulása

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: hiába járunk már most is térdig a válságban, az élelmiszerek riasztó drágulása tovább folytatódik. 

 

“A KSH ma nyilvánosságra hozott jelentése szerint újabb 7,9 százalékkal, a Privátbankár saját felmérése szerint viszont több mint 11 százalékkal drágultak az élelmiszerek. Egyetlen év alatt a fizetésünk, nyugdíjunk 10 százalékkal ér kevesebbet, mint eddig, ezzel pedig mára minden család bevásárlókosarát kezelésbe vette a válság.” - magyarázta a szóvivő. 

 

Barkóczi Balázs kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz és Matolcsy György gyenge forintja gyenge gazdasághoz, a gyenge gazdaság pedig gyenge Magyarországhoz, és elszegényedő családokhoz, lecsúszó dolgozókhoz, nyugdíjasokhoz vezetett. 

 

“A DK szerint a fizetések és a nyugdíjak védelmében minél hamarabb be kell vezetni az eurót, a nyugdíjasoknak pedig azonnali nyugdíjkiegészítést kell adni még szeptemberben! Egészen elképesztő, hogy európai magyar polgárokként sokkal jobban sújt minket a válság, mint más európaiakat, mert a kormányunk nem csak a válságkezelésre, hanem az alapvető feladatai ellátására is alkalmatlan.” - hangsúlyozta a DK szóvivője. 

 

Barkóczi úgy fogalmazott, ha kicsit az inflációs adatok mögé nézünk, hogy pontosan mi és mennyire drágult, akkor lesújtó képet kapunk arról, ami az országban történik. 

 

“A párizsi és a kolbász ára 18 százalékkal, a krumpli, friss zöldség és gyümölcs ára 17 százalékkal drágult. A cukor 13 százalékkal, a felvágott 11 százalékkal, a tojás 10, a tej 9 százalékkal drágult. Ezekből a példákból jól látszik, hogy gyakorlatilag minden 10-20 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt. Ha úgy vesszük, akkor a vasárnapi családi ebédhez kéretlenül odaült Matolcsy György is, aki a gyenge forinttal egy adag ételt vett el a magyar családoktól.” - mondta a DK szóvivője. 

RSS
Kapcsolódó politikusok