Barion Pixel
A kormánynak fontosabb az UEFA Szuperkupa-döntő, mint a saját állampolgárai

A kormánynak fontosabb az UEFA Szuperkupa-döntő, mint a saját állampolgárai

2020.08.30.

A kormánynak fontosabb az UEFA Szuperkupa-döntő, mint a saját állampolgárai

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Gulyás Gergely pénteken a kormányinfón bejelentette, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt a kormány szeptember 1-től lezárja az ország határait, így külföldieket csak különlegesen indokolt esetben engednek be, a külföldről hazatérő magyar állampolgárokat pedig 14 napos karantén várja, amit két, itthon elvégzett negatív koronavírus-teszttel lehet kiváltani. 

 

“Ez eddig remekül hangzik, mint ahogyan az olyan nagyívű mondatok is jól mutatnak a kamerák előtt, mint hogy “két szín létezik: Magyarország zöld, minden más piros.” A baj csak az, hogy a szeptember 24-én Budapesten megrendezendő UEFA Szuperkupa-döntőre érkező több ezer szurkoló természetesen ez alól is mentesül: őket a magukkal hozott, külföldön elvégzett tesztekkel is beengedik az országba. Vagyis amíg a napi több ezer megbetegedést produkáló Sevillából egy focidrukker simán be tud lépni Magyarországra, addig a kormány elől külföldre menekült magyaroknak mindez nem adatik meg, őket két hétre karanténba zárnák Orbánék.” - foglalta össze a szóvivő.

 

Barkóczi úgy fogalmazott, a Demokratikus Koalíció szerint elképesztő, hogy az Orbán-kormánynak fontosabb a miniszterelnök hobbija és az UEFA Szuperkupa-döntő, mint a saját állampolgárai. 

 

“Mi, európai magyarok elfogadhatatlannak tartjuk, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akik külföldről jönnek haza, kötelezik az egyébként rendkívül költséges PCR-teszt elvégzésére, ezzel szemben azok, akik a focimeccsre érkeznek, otthonról is hozhatnak magukkal teszteredményt. Az már csak hab a tortán, hogy annak ellenére akarnak több ezer külföldi focidrukkert beengedni az országba és beültetni egy stadionba, hogy maga a kormány hangoztatja, miszerint Magyarországon kívül minden más ország veszélyes koronavírus szempontból.” - sorolta. Barkóczi közölte, Rónai Sándor, a DK EP-képviselője levélben fordult az UEFA-hoz, hogy megtudjuk: ki és mi alapján engedélyezte a meccs megtartását, és hogyan szavatolják azt, hogy az azon résztvevő szurkolók biztonságban legyenek?

 

A DK szóvivője felhívta a figyelmet, hogy UEFA három-három ezer jegyet adna el a szeptember 24-i Szuperkupa-döntő labdarúgó-mérkőzésre a német Bayern München és a spanyol Sevilla szurkolóinak. 

 

“Ugyanakkor még most is nagyon sok tisztázatlan részlet van az esemény megrendezésével és biztosításával kapcsolatban. Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás még azt is elismerte, hogy a szurkolók látogatása után nem fognak kontaktkutatást csinálni, hiszen – ahogy fogalmazott – „ha már elmentek innen, az nem a mi gondunk”. Ugyanakkor mi úgy gondoljuk, hogy a magyar állampolgárok egészsége sokkal fontosabb annál, mint hogy a kormány tagjai ilyen cinikus, vállrángatós választ adjanak az aggódóknak.” - foglalta össze a szóvivő, hozzátéve: tavasszal már láthattuk Orbánék kapkodó, megkésett intézkedéseit. 

 

“Senki sem gondolhatja komolyan, hogy most képesek lesznek lebonyolítani egy ilyen nagy horderejű eseményt, vagy hogy képesek lesznek szavatolni az azon részt vevők biztonságát.” - zárta a szóvivő. 

RSS
Kapcsolódó politikusok