Barion Pixel
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz: Senki sem nyomoz a színházi tao-csalók után

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz: Senki sem nyomoz a színházi tao-csalók után

2020.08.11.

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz: Senki sem nyomoz a színházi tao-csalók után

 

Hiába derült fény évekkel ezelőtt arra, hogy öt, gyakorlatilag ismeretlen kis színház brutális mennyiségű, mintegy kilenc milliárd forintnyi tao-pénzt csalt el, azóta sem vontak felelősségre senkit sem az üggyel kapcsolatban. Ez az öt színház egyébként mind erősen kötődött ahhoz a Megyeri Lászlóhoz, akinek kiemelt szerepe volt a színházak finanszírozását megreformáló tao-rendszer kiagyalásában.

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz az újabb arcátlan és nyilvánvaló közpénzlopás ügyében. Évek alatt nem voltak képesek felelősségre vonni a tao-támogatással trükközőket és igyekeznek központilag eltussolni az ügyet, miközben pedig azt látjuk, hogy a kormány sorra bünteti az egyébként normálisan és átláthatóan gazdálkodó, független, kis színházakat. Mi, európai magyarok viszont úgy gondoljuk, hogy akkor sem úszhatja meg semmilyen enyveskezű a büntetést, ha a Fideszhez van ezer szállal becsatornázva, és többek érdeke, hogy elbújtassák a bűnöst.



Ráczné Földi Judit

a Demokrata képviselők közösségének (A DK polgármestereit és önkormányzati képviselőit tömörítő szervezet) elnöke, a DK elnökségi tagja

RSS
Kapcsolódó politikusok