Barion Pixel
Egy ország fullad bele a szemétbe, miközben a kormány nem tesz semmit – a DK javaslatai

Egy ország fullad bele a szemétbe, miközben a kormány nem tesz semmit – a DK javaslatai

2020.06.21.

Egy ország fullad bele a szemétbe, miközben a kormány nem tesz semmit – a DK javaslatai

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: évek óta országszerte óriási gondot okoz az erdőkben, közterületen és külterületeken lerakott és felhalmozódó szemét, kommunális hulladék és építési törmelék. 

 

“A kormány gyengesége és nemtörődömsége miatt lassan egy ország fullad bele a hulladékba, természeti környezetünk pedig egyre csak romlik. Egy vasárnapi kirándulás vagy kutyasétáltatás közben ma már több szeméttel találkozunk, mint fával vagy zöld területtel. Pedig a magyarok háromszor is fizetnek azért, hogy ez ne így legyen! Egyszer a termékdíjjal, amit az állam évek óta nem forgat vissza a hulladákgazdálkodásba. Másodszor az önkormányzatok által fenntartott társulásokkal, amik szintén a mi adóforintjainkból működnek. Harmadszor a szemétszállítási díjjal, amiért hiába is várnánk el a zöldhulladék elszállítását vagy a lomtalanítást, ezek vagy évek óta nem valósulnak meg, vagy az elmúlt hónapokban a járványhelyzetre hivatkozva szüneteltek, mégpedig úgy, hogy közben a különböző telephelyek és hulladékudvarok is zárva voltak a polgárok elől.” - emlékeztetett Barkóczi, hozzátéve: a szemét pedig csak egyre gyűlik az erdőkben és a külterületeken, nem csak környezeti gondokat, de egészségügyi veszélyeket is okozva.

 

Barkóczi Balázs kijelentette: a Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy lassan egy ország fullad bele a szemétbe, miközben a kormány gyávaságból és gyengeségből nem hajlandó tenni semmit, így veszélyeztetve mindenki egészségét és a természetes környezet védelmét! 

 

“Ezért követeljük, hogy az évi 70-80 milliárd forintos bevételt jelentő termékdíjat azonnal adják vissza a hulladékgazdálkodásnak, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási részvénytársaságot pedig szüntessék meg, hogy a polgárok a szemétszállítás díját közvetlenül az ezt a munkát elvégző önkormányzati társulásokhoz fizessék be! Emellett követeljük, hogy csökkentsék a hulladékkezlő cégek adóterheit, állítsák vissza a lomtalanítások régi rendjét, és azonnali hatállyal nyissák meg a hulladékudvarokat a lakosság számára! Az emberi élet, és a környezet védelme nem játék!” - hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve: ha a kormány már úgysem hajlandó semmit tenni az ügyben, legalább saját elhibázott döntéseit vonja vissza, mielőtt az ország végképp belefullad a szemétbe.

 

A DK szóvivöje úgy fogalmazott: miután az Orbán kormány sikeresen tönkretette a korábban jól működő hulladékkezelés és -szállítás rendszerét, most a megmentő szerepében tetszelegve több mint 50 milliárd pluszt fizet adóforintjainkból a szemétszállításért, mert túl gyáva ahhoz, hogy bevallja: a rezsicsökkentés hazugsága itt is katasztrófához vezetett.

 

“De hiába ünnepeltetik magukat Orbánék a havonta érkező kukacsekkeken, hiába a lelkes és minden tiszteletet megérdemlő civilek közösségei szerte az országban, akik önként szednek szemetet az erdőkben, ettől a probléma még nem fog megoldódni, ha az állam nem akar vagy nem tud mit kezdeni a mostani szeméthelyzettel. Márpedig nagyon is ez a helyzet: Orbánék nem csak a termékdíjat vették el a hulladékgazdálkodástól, de még a szemétszállítást végző önkormányzati társulásokat is a haverok és üzletfelek kezére játszották át az évek alatt, egy-egy jól hangzó ügyvezetői poszttal jutalmazva a pártkatonák hűségét. Az eredményt mindannyian ismerjük: erdőink, mezőink, természetes környezetünk ma már tele vannak szeméttel, miközben a civileken kívül senki nem akar tenni semmit ez ellen, a kormány pedig túl gyenge és gyáva ahhoz, hogy bármit is tegyen. Most azonban nem jól kinéző vágóképekre vagy bulvárpropagandára van szükség, nem arra, hogy fideszes polgármesterek dobálják vissza a szemetet a polgárok kertjébe a kamerák előtt, hanem azonnali cselekvésre!” - sorolta a szóvivő. 

RSS
Kapcsolódó politikusok