Barion Pixel
A Pártállami Számvevőszék végrehajtotta az Orbántól kapott feladatot

A Pártállami Számvevőszék végrehajtotta az Orbántól kapott feladatot

2020.05.21.

A Pártállami Számvevőszék végrehajtotta az Orbántól kapott feladatot

 

A volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László által irányított (Párt)Állami Számvevőszék ismét megtette a feladatát, amit a hatalomtól kapott. Ma reggel bejelentették, hogy azért, mert a DK központi irodájában elégett számlákat nem tudtuk bemutatni, felfüggesztik a párt állami támogatását, ráadásul mindaddig, amíg ezeket be nem mutatjuk. És mivel ezek a számlák - bármennyire is hallgat erről a Fidesz által megszállt állami szervezet - valóban elégtek a tűzben, és ezeket ezért soha nem is fogjuk tudni bemutatni, a DK állami támogatásának megvonása akár örök életre is szólhat.

A Demokratikus Koalíció minden jogi lehetőséget megragad annak érdekében, hogy bebizonyítsa, az ÁSZ eljárása törvénytelen. Egyvalamit mégis szeretnénk jó előre leszögezni: ahogy az embereket sem lehet majd elhallgattatni rendőrségi vegzálásokkal és kihallgatásokkal, úgy a mi szánkat sem fogják befogni az állami támogatásunk megvonásával. DK volt, van és lesz, bármit is tesznek a Fidesz által megszállt pártállami szervezetek.

 

Sebián-Petrovszki László
A DK pártigazgatója, országgyűlési képviselője
RSS
Kapcsolódó politikusok