Barion Pixel
Hány embert betegítenek meg azzal, hogy nem különítik el az igazoltan koronavírusos betegeket a teszteredményre váróktól?

Hány embert betegítenek meg azzal, hogy nem különítik el az igazoltan koronavírusos betegeket a teszteredményre váróktól?

2020.03.10.

Hány embert betegítenek meg azzal, hogy nem különítik el az igazoltan koronavírusos betegeket a teszteredményre váróktól?

 

A Szent László Kórházban lévő egyik diák számolt be tapasztalatairól az Instagramon. Elmondása szerint nem különítik el az igazoltan koronavírusos betegeket azoktól, akik még csak a tesztjük eredményére várnak, sőt azt mondták az egyik igazoltan koronavírusos betegnek, hogy titkolja el a többiek elől tesztje pozitív eredményét.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, ami a Szent László Kórház elkülönítőjén zajlik, az emberek élete nem játék! Ki a felelős azért, hogy koronavírus-gyanús, akár egészséges embereket zárnak össze igazoltan koronavírusos betegekkel? Hány embert fognak így megbetegíteni a koronavírus elleni harc jegyében? Miért nincs kapacitás a betegek elkülönítésére annak ellenére sem, hogy szinte egyik országban sem végeznek ilyen kevés koronavírus-tesztet? Mi lesz akkor, ha nem pár tucat tesztet kell majd elvégezni naponta, hanem több százat? Akit tesztelni fognak, az mind koronavírusos lesz az elkülönítés hiánya miatt?

 
Barkóczi Balázs, 
A DK szóvivője
RSS
Kapcsolódó politikusok