Barion Pixel
Megvédjük a fővárosi színházakat!

Megvédjük a fővárosi színházakat!

2020.02.17.

Megvédjük a fővárosi színházakat!

 

A Fidesz által az Országgyűlésen rohamtempóval átvert színháztörvény-módosítás hatalmas felháborodást váltott ki a fővárosban. Tavaly egy sokezres tüntetés mutatta meg, hogy ebből nem kér Budapest. Egyetértünk a főpolgármesterrel, aki a tüntetésen azt mondta:  „Amikor a színházak szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük (...) Értjük a diktátum üzenetét és mi visszaüzenjük azt, hogy megvédjük a színházainkat (...) a szabad Budapest nem engedi, hogy elvegyék a szabadságát.”

Az új törvény szerint március 1-jéig kell a fővárosnak és a kormánynak megegyeznie a színházak működtetéséről. A tárgyalásokon a kormány olyan megállapodást kíván áterőltetni, amely több budapesti színház működtetésének részleges, vagy teljes átadását jelentené az Orbán-kormánynak, a színházak további finanszírozásáért cserébe. Az így létrejövő “mi színházunk - ti színházatok” rendszert határozottan elutasítjuk. Minden színház a budapesti polgároké.

Elfogadhatatlan minden olyan terv, amely a fővárosi színházak működését akár csak részben is alárendeli az orbáni illiberális kultúrpolitikának. Nem támogatunk olyan javaslatot, amely a fővárosi színházak működtetésének szabadságát veszélyezteti, azt az Orbán-kormány kegyétől teszi függővé.

A fővárosi színházak nem eladók! A művészet szabadsága nem üzlet!

 

Gy. Németh Erzsébet

Fővárosi frakció-vezető, DK 

 

Niedermüller Péter

A Fővárosi Közgyűlés színházakért felelős bizottságának elnöke

 

RSS
Kapcsolódó politikusok