Barion Pixel
Több ezer munkahely megszűnhet a MÁV-nál, ha a kormány nem teljesíti az ígéretét

Több ezer munkahely megszűnhet a MÁV-nál, ha a kormány nem teljesíti az ígéretét

2020.02.05.

Több ezer munkahely megszűnhet a MÁV-nál, ha a kormány nem teljesíti az ígéretét

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője szerdai sajtótjákoztatóján hívta fel a figyelmet a munkavállalók ezreit érintő problémára. Friss hír, hogy több ezer vasutasállás kerülhet veszélybe, ha a kormány nem teljesíti tavalyi ígéretét, és nem támogatja az egykocsis árufuvarozást. 

 

“Miközben folyamatosan halljuk a kormányzati sikerpropagandát a megújuló vasútról, az új emeletes személyszállító kocsikról, a valóság teljesen másról szól: veszélybe került munkahelyekről, szakemberhiányról, egyre csökkenő színvonalú szolgáltatásokról és bezárásra ítélt pályaudvarokról.”- mondta a szóvivő. 

 

Barkóczi kijelentette, Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja azt, hogy a kormány már saját ígéreteit sem hajlandó megtartani, és ezzel veszélybe sodor több ezer munkahelyet. A párt szóvivője szerint ugyanis a vasúti áruszállítás kivéreztetése emellett azt is jelenti, hogy ezentúl a veszélyesanyag-szállítás is átkerülne a közutakra, nem csak az úthálózatot terhelve meg, de a 60-80 ezer tartályos kamionfuvarral sokszorosára növelve a balesetveszélyt és a környezetkárosítás veszélyét is.

 

“A vasúti árufuvarozás megmentésére szakértők szerint 5 milliárd forintos állami támogatás kellene, vagyis annyi pénz, amennyivel Mészáros Lőrinc vagyona hetente növekszik, annyi pénz, ami töredéke a focira és stadionokra költött adóforintjainknak. Orbánékat mindez nem zavarja: az illiberális Magyarországon csak a fideszes oligarchák gazdagodására és a miniszterelnök hobbijaira van pénz, a munkahelyek megmentésére már nem.” - mondta Barkóczi Balázs. 

 

A DK szóvivője emlékeztetett a vasúti személyszállítás gyermekbetegségeire: nyílt pályán lerobbanó vonatok, koszos, elhanyagolt és elavult szerelvények, folyamatos késések jellemzik a MÁV mindennapos működését.

 

“Az már csak hab a tortán, hogy az elégtelen utastájékoztatás miatt a babakocsival és kerekesszékkel közlekedők is kiesnek a vasúti közlekedésből, hiszen hiába az internet, kiszámíthatatlan, hogy mikor fut be alacsonypadlós szerelvény, vagy mikor kell órákat várakozni a peronokon a megfelelő vasúti kocsira. Úgy látszik, a személyszállítás után most már az árufuvarozás is az összeomlás szélén áll. Mindeközben Orbánék számolatlanul szórják a pénzt focira, stadionokra, és többezer milliárdos sportrendezvényekről fantáziálnak, amit természetesen mindannyiunk közös vagyonából finanszíroznának.” - mondta a szóvivő. 

RSS
Kapcsolódó politikusok