Barion Pixel
Nem lehet tovább halogatni az egészségügyi válsághelyzet kihirdetését!

Nem lehet tovább halogatni az egészségügyi válsághelyzet kihirdetését!

2019.09.04.

Nem lehet tovább halogatni az egészségügyi válsághelyzet kihirdetését!

 

A szakadékba zuhanó magyar egészségügy tragédiájának legújabb fejezete Zalaegerszegen zajlik, ahol a szívsebészet már a minimumfeltételeknek sem felel meg, s ez veszélyezteti másfél millió ember ellátását. A DK álláspontját László Imre országgyűlési képviselő, egészségpolitikus ismertette.

 

– Mint tudjuk, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészeti osztályán felmondott a 25 éve ott dolgozó főorvos, sőt a napokban távozott az osztályvezető főorvos is. Így pillanatnyilag csak két szakorvos és két rezidens dolgozik ott, de ennyi emberből ügyeletet nem lehet kiállítani, tehát az osztály a minimális követelményeknek sem felel meg. Ez az osztály egy hatalmas területet szolgál ki, Győrtől Balatonfüreden át Kaposvárig, másfél milió emberről gondoskodva.

 

Többször elmondtuk már, a Demokratikus Koalíció szerint azonnal ki kell hirdetni az országos egészségügyi válsághelyzetet, és pluszforrásokat kell biztosítani a zalaegerszegi szívsebészetnek.

 

Sem Kásler Miklós, sem Orbán Viktor nem veszélyeztetheti másfél millió magyar ember életét – jelentette ki László Imre.

A DK-nak az az álláspontja, hogy a zalaegerszegi tűzoltás után át kell világítani az összes magyar kórház helyzetét, hogy kiderüljön, hány kórház nem képes biztosítani a folyamatos és törvényes betegellátást.


László Imre szerint sajnos a többség nem képes, és ezért az egészségügyet megszorításokkal sújtó Orbán-kormány a felelős. – A megszorítások árát azonban nem ők fizetik, hanem azok a magyarok, akik megfelelő ellátás híján életüket vesztik.

 

A zalaegerszegi helyzet magyarázza, hogy miért hal meg évente 24 ezer megmenthető ember Magyarországon, és ezt az adatot maga Kásler Miklós miniszter közölte.

 

Az Állami Egészségügyi Központ adatai szerint ez a szám 2015-ben 35 ezer volt – hangsúlyozta László Imre. A magyar egészségügy 2007-2008-ban az európai országok között a 15. helyen állt, megelőzve Spanyolországot, Írországot, Olaszországot, s csak minimálisan maradt el az Egyesült Királyságtól. Jelenleg azonban a 33. helyre csúszott vissza, csak Románia és Albánia van Magyarország mögött. – A folyamatot nézve azt kell mondanom, ők sem lesznek sokáig mögöttünk – tette hozzá László Imre.

RSS
Kapcsolódó politikusok