Barion Pixel
A DK a honvédségi közalkalmazottak jogfosztását kéri számon a kormányon és az alkotmánybíróságon

A DK a honvédségi közalkalmazottak jogfosztását kéri számon a kormányon és az alkotmánybíróságon

2019.08.01.

A DK a honvédségi közalkalmazottak jogfosztását kéri számon a kormányon és az alkotmánybíróságon

 

A Honvéd Kórház tíz éven át ott dolgozó diplomás ápolónőt tett az utcára végkielégítés nélkül. A lépés törvénytelennek nem mondható, hiszen a parlament tavalyi utolsó ülésnapján nem csak a rabszolgatörvényt és a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt fogadta el, hanem azt a törvényt is, ami a Honvédség civil közalkalmazottait arra kötelezi, hogy lépjenek be a Honvédség kötelékébe, ellenkező esetben alkalmazásuk végkielégítés nélkül megszűnik. A Fidesz tehát szokása szerint úgy sért jogot, hogy erre saját magát törvényben fölhatalmazta. Maga a törvény azonban alkotmányellenes, hiszen visszamenőleges hatállyal szüntet meg egy korábban törvény erejével szerzett jogot. 

A Demokratikus Koalíció mélységesen elítéli az alaptörvénybe ütköző, diszkriminatív törvényt és annak méltányosságot nélkülöző alkalmazását. Sürgeti az Alkotmánybíróságot, hogy hét hónap elteltével hozzon végre határozatot a törvény alaptörvény-ellenességéről. Szolidaritását fejezi ki a jogaiban megsértett közalkalmazott iránt és írásbeli kérdéssel fordul a honvédelmi miniszterhez, azt firtatva, hány korábbi közalkalmazottat érint ez a rendelkezés a Honvéd Kórházban, illetve a Honvédség egészénél.

 


dr. László Imre
országgyűlési képviselő
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok