Veszprémben már nincsenek mikrobiológiai vizsgálatok sem - A magyar egészségügy halott
Veszprémben már nincsenek mikrobiológiai vizsgálatok sem - A magyar egészségügy halott 2019.07.03.

Veszprémben már nincsenek mikrobiológiai vizsgálatok sem - A magyar egészségügy halott

 

 

Sokszor elmondtuk, hogy az egészségügy végstádiumos beteg. A legutóbbi intézkedések alapján sajnos azt kell mondjuk, hogy valójában halott. Halott, amelynek még növekszik a körme. Az a legutóbbi intézkedés, amely szerint Veszprémben már nincsenek mikrobiológiai vizsgálatok, ezért a Népszava egy forrása szerint Budapestre utaztatják a tenyészeteket, azt mutatja, hogy a magyar egészségügy nem tud megfelelni a legalapvetőbb feladatának, az emberi élet megóvásának, védelmének, helyreállításának.

 

Az Orbán-kormány eldöntötte, hogy a legembertelenebb módon lesz egy egészségügye az azt saját zsebből megfizetni képeseknek, az abban dolgozó orvosoknak és ápolóknak, és mindenki másnak lesz egy halálgyár. Az ország többsége a véletlen szerencsére, az innen-onnan összeszedett kapcsolatokra, összekuporgatott hálapénzre és pár, becsületét ilyen körülmények között is megőrző egészségügyi dolgozóra bízhatja magát. 

 

Ez a történet itt áll készen előttünk, a valamennyiünket szolgáló magas színvonalú egészségügy már halott. A feltámasztásához ennek a kormánynak a bukására van szükség, mert akik emberek tízezreinek haláláért tehetők felelőssé, azokkal nem tárgyalni kell, hanem küzdeni bukásukig.

 

 

Dr. László Imre
országgyűlési képviselő, egészségügyi szakpolitikus, volt kórházigazgató
DK

 

RSS
Kapcsolódó politikusok
Kapcsolódó cimkék egészségügy, közlemény, veszprém