Barion Pixel
Adómentesek lesznek a futballban a luxusfizetések – a DK a törvénymódosítás azonnali visszavonását követeli

Adómentesek lesznek a futballban a luxusfizetések – a DK a törvénymódosítás azonnali visszavonását követeli

2019.06.05.

Adómentesek lesznek a futballban a luxusfizetések – a DK a törvénymódosítás azonnali visszavonását követeli

 

Egy új és felháborító rész került az adótörvények modósításába, amelynek alapján nem csupán a magyar, de a Magyarországon játszó külföldi futbalistáknak sem kell személyi jövedelemadót fizetniük. A DK álláspontjáról Rónai Sándor pártszóvivő, megválasztott EP-képviselő tartott sajtótájékoztatót.

 

– Most sem a tanárok, orvosok, ápolók vagy a tűzoltók kapnak adókedvezményt, hanem az eleve magas, mondhatni luxusfizetésekkel rendelkező labdarúgók. A módosítás ráadásul nem csak a sportolókra érvényes, hanem a bírókra és sportvezetőkre is, tehát az UEFA szakembereire is, akik a 2020-as Európa Bajnokság előkészületei miatt dolgoznak Magyarországon. Vagyis éppen azok nem fognak adózni, akik a legtöbb pénzt keresik – mondta Rónai Sándor.

 

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a magyar és külföldi focisták mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól abban az országban, ahol folyamatosan pénzhiány van az egészségügyben, és menekülnek az orvosok meg az ápolók, ahol már-már megalázó fizetést kapnak a tanárok, ott azok nem fizetnek adót, akik luxusfizetést kapnak.

 

A szóvivó kijelentette: a DK felszólítja a kormányt a törvénymodósítás azonnali visszavonására, mert elég abból az orbáni Magyarországból, ahol mindenki egyenlő, de azért vannak egyenlőbbek, mint például az állami pénzből luxusfizetéseket élvező futballisták.

– Nagyon örülnénk, ha a magyar kormány végre azon dolgozna, hogy a magyarok számára tegye vonzóbbá Magyarországot, mert akkor talán nem gondolkodna külföldi munkavállaláson minden harmadik magyar munkavállaló vagy minden második magyar érettségiző, orvos és ápoló.

 

Nem lehet adómentességet adni a futballistáknak – legyenek azok magyarok vagy külföldiek – abban az országban, ahol az egyik legmagasabb a munkát terhelő adók mértéke, ahol Európa jelentős részénél többet adózik a tanár, a postás, a taxisofőr vagy a pék – szögezte le Rónai Sándor.

RSS
Kapcsolódó politikusok