Barion Pixel
A kormány sorsukra hagyja a rokkantakat is - Embertelen döntést hozott a Népjóléti Bizottság

A kormány sorsukra hagyja a rokkantakat is - Embertelen döntést hozott a Népjóléti Bizottság

2019.06.04.

A kormány sorsukra hagyja a rokkantakat is - Embertelen döntést hozott a Népjóléti Bizottság


Elutasította a fideszes többségű Népjóléti Bizottság a Varju László és László Imre országgyűlési képviselők által beadott törvényjavaslatot. A DK képviselői azt kezdeményezték korábban, hogy nyújtsanak kártérítést azoknak a rokkantaknak, akiket az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenesen minősítettek gyógyultnak, és emiatt elestek a különböző járadékoktól. 

A Demokratikus Koalíció tiltakozik a kormány embertelen hozzáállása ellen. Nem elég, hogy megalázták, sorsukra hagyták ezeket az embereket, most a kártérítés lehetőségét is elveszik tőlük. Mi, európai magyarok nem fogadjuk el, hogy a fideszes hatalom tönkretegye a rokkantak, fogyatékkal élők életét. Továbbra is ki fogunk állni az emberi jogok mellett, és nem adjuk fel a küzdelmet, hogy az alkotmányellenesen átminősített rokkantak megkapják a nekik jogosan járó kártérítést. 


DK Sajtóiroda

RSS
Kapcsolódó politikusok