Magyarországon a nemzeti tulajdon lassan orosz tulajdont jelent: a Dunakeszi Járműjavító is Moszkva kezébe kerül
Magyarországon a nemzeti tulajdon lassan orosz tulajdont jelent: a Dunakeszi Járműjavító is Moszkva kezébe kerül 2019.05.29.

Magyarországon a nemzeti tulajdon lassan orosz tulajdont jelent: a Dunakeszi Járműjavító is Moszkva kezébe kerül

 

 

A Magyar Állam évekkel ezelőtt több, mint 2 milliárd forintért visszavásárolta a nyugati cégektől a Dunakeszi Járműjavító Kft.-t, most viszont a Népszava szerint versenyeztetés nélkül akarják eladni a céget az oroszoknak. A részletekről Rónai Sándor szóvivő, a DK megválasztott európai parlamenti képviselője beszélt.

 


– A Dunakeszi Járműjavító több, mint 100 éves múltra tekint vissza, azaz ha van olyan magyar cég, amelyet hazai tulajdonban kellene tartani, akkor az éppen ez lenne. Ez a cég azonban az Orbán-kormány jóvoltából hamarosan orosz kézbe kerül.

 

A Demokratikus Koalíció szerint nem szabad az oroszoknak adni a Dunakeszi Járműjavítót, hiszen ebben az országban a hatalom éjjel-nappal arról beszél, hogy nemzeti tulajdonban kell legyen még a bankrendszer és a sajtó is, így a Dunakeszi Járműjavító orosz kézbe adása nyílt beismerése annak, hogy ezt a rendszert egy pillantig sem érdekli a nemzeti tulajdon.

 

A nemzeti tulajdon csak egy kézenfekvő hazugság a Fidesznek, amikor a fideszes oligarchák kezébe adják a fél országot. A Demokratikus Koalíció szerint a nemzet elárulásával egyenlő, hogy az egyik legnagyobb múltú, ráadásul nyereséges magyar céget átjátszanak az oroszoknak. Szijjártó Péter, Tuzson Bence, Dióssi Csaba dunakeszi polgármester a nemzet és a dunakesziek érdeke ellen cselekszik, amikor versenyeztetés nélkül orosz kézbe engedik át a járműjavítót – jelentette ki Rónai Sándor. A szóvivő a Népszavára hivatkozva azt mondta, hogy

 

az az orosz vállalatcsoport veheti meg a magyar céget, amely a 3-as metró korszerűtlen és gyatra felújításáért is felel.

 

– Ez a cég nem hajlandó kötbért fizetni Budapestnek a hibákért, tehát minden észérvvel szembe megy, hogy ennek az orosz cégnek adjuk el ezt a nagy múltú magyar vállalatot, amely ma is több milliárdos bevételt termel, azaz nem viszi, hanem hozza a pénzt a magyar államnak.

A Demokratikus Koalícó szerint ez a cég nem adható az oroszoknak, miközben az Orbán-kormány folyton arról beszél, hogy mindent nemzeti tulajdonban kell tartani.

 

A Dunakeszin lakó Szijjártó Péter külügyminiszter, Tuzson Bence, a város egyéni képviselője, illetve Dióssi Csaba fideszes polgármester is szembemegy a város és Magyarország érdekeivel, amikor a Dunakeszi Járműjavítót átjátssza az oroszoknak – ismertette a DK álláspontját Rónai Sándor.

 

 

RSS
Kapcsolódó politikusok