Barion Pixel
Az ország pénze is kevés a Fidesznek, már az államkassza 47 milliárdos tartalékát is lenyúlták – függesszék fel azonnal a plakát-propagandát!

Az ország pénze is kevés a Fidesznek, már az államkassza 47 milliárdos tartalékát is lenyúlták – függesszék fel azonnal a plakát-propagandát!

2019.04.12.

Az ország pénze is kevés a Fidesznek, már az államkassza 47 milliárdos tartalékát is lenyúlták – függesszék fel azonnal a plakát-propagandát!

 

Nincs az a pénz, amely elég lenne a Fidesz európai parlamenti kampányára, így már a költségvetés negyedéves tartalékát költik. A kormánypártok eszement pénzszórásáról Varju László DK-alelnök, Újpest és Angyalföld egyéni képviselője beszélt.


–  A frontvonalból, vagyis az utcáról jövök, ahol a pártok egymás mellett gyűjtik az aláírásokat, s mindenkinek elmondják, hogy május 26-án érdemes, sőt kell szavazni. Kint kell lennünk az emberek között, ott juttathatjuk célba üzeneteinket, mert

az ellenzéki pártoknak kevés lehetőségük van hirdetésre. A költségvetési bizottság elnökeként mondom, hogy a kormány viszont lazán hozzányúlt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített tartalékhoz, hogy azt a Fidesz a kampányára, óriásplakátjaira költhesse. Ilyesmire még az elmúlt években sem volt példa.


A kormány pedig tudatosan készült erre, mert amikor tavaly nyáron jelentősen megemelték a tartalék összegét, azt nem a magyar emberek érdekében tették, hanem a Fidesz kampányát tervezték segíteni vele – mondta Varju László.

A képviselő emlékeztetett, hogy a kormány több, mint egy éve folyamatosan válságot emleget, de most zavartalanul elkölti a költségvetési tartalékban lévő 47 milliárd forintot. Az ország pénze Juncker-plakátokra, családvédelmi tervekről szóló óriáshirdetésekre megy el. – Túl azon, hogy demokráciában egy kormány törvényesen nem kampányolhatna a kormánypárt mellett, amit most tesznek, az már a költségvetést és a magyar gazdaságot is veszélyezteti.

A Demokratikus Koalíció szerint veszélyes, hogy a kormány már a költségvetései tartalékokat kampányolja el, ezért követeli, hogy az összes óriásplakát-kampányt azonnal függesszék fel, és ne veszélyeztessék a magyar gazdaságot pártérdekek miatt. A Fidesz nagy bajban van, mert újabb európai veresége, néppárti felfüggesztése óta Orbán Viktornak még fontosabb lett az EP-kampány, de akkor sem költheti el az ország utolsó forintjait arra, hogy visszaszerezze eltűnt tekintélyét.


– A magyar emberek előtt Orbán már úgyis lejáratta magát, ne a mi pénzükből próbáljon kimosakodni, mert az a haza veszélyeztetése, ezért hazafias kötelességünk tiltakozni ellene. Ha Magyarországon demokrácia lenne, a kormány eleve nem is kampányolhatna. Hogy ezt mégis megteheti, abban cinkos a Fidesz zsebében lévő Állami Számvevőszék meg a Nemzeti Választási Iroda, hiszen nem lehettek volna sem Soros-, sem bevándorlás-ellenes plakátok, ami egy nyíltan a Fidesz érdekét szolgáló, félelmet keltő kampány. Nyilván a kormány azért beszél már most, jó előre válságról, mert ezt ő maga idézi majd elő Magyarországon.

Szomorú, hogy az Orbán-rendszerben uniós támogatások nélkül a magyar gazdaság egyszerűen képtelen megállni a lábán, éppen ezért

A DK KÖVETELI, HOGY A KORMÁNY AZONNAL FÜGGESSZE FEL AZ ÓRIÁSPLAKÁTOLÁST, S HELYETTE AZZAL FOGLALKOZZON, HOGY AZ EMBEREKNEK JOBB ÉLETET TEREMTSEN.

 

A kormány pedig ne árassza el propagandával az országot, hanem kormányozzon végre – fejezte be a sajtótájékoztatót a DK országgyűlési képviselője.  

 

Varju László
alelnök, országgyűlési képviselő
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok