Barion Pixel
A minisztérium a jogerős bírósági döntés ellenére továbbra is rejtegeti a felcsúti tao-pénzeket

A minisztérium a jogerős bírósági döntés ellenére továbbra is rejtegeti a felcsúti tao-pénzeket

2019.03.06.

A minisztérium a jogerős bírósági döntés ellenére továbbra is rejtegeti a felcsúti tao-pénzeket

 

 

Varju László, a DK alelnöke és országgyűlési képviselője, illetve Ráczné Földi Judit, a párt elnökségi tagja gyakori vendég már az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (EMMI), hiszen éve óta, érvényes bírósági végzés birtokában igyekeznek megtudni, mire mentek el 2011 és 2017 között a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány tao-milliárdjai. 

Sikertelenül.

Pedig nem kis összegről van szó, hanem több mint 16 milliárd adóforintról. A minisztérium végre a mai napra beígérte az iratbetekintést.

– Ami ma történt, az arcátlanság, a magyar törvények nyílt kiröhögése. Idejöttünk a megbeszélt időre, azt hittük, több évi pereskedés és a Kúria jogerős ítélete után végre betekinthetünk ezekbe a rejtélyes papírokba, de ez ma sem történt meg. Ehelyett kaptunk egy levelet, miszerint az iratok vizsgálatát lezárták, így azokat visszaküldték Felcsútra Mészáros Lőrincnek – mondta Varju László.

A Kúria korábban arra kötelezte a Felcsútot, hogy adják ki, mire költötték a társasági adóból kapott közpénzeket. Amikor már a számláknak kellett volna jönniük, a kiperelt dokumentumokat bekérte a Felcsúttól az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ami azóta már egy második “vizsgálattal” tartja magánál az iratokat. 

A minisztérium ugyanakkor azt is elmondta, hogy az iratokat változatlanul ott tartják, így a sok milliárdos felcsúti beruházásokhoz kapcsolódó szerződéseket a tárca továbbra is rejtegeti. S mivel ezt jogerős bírósági végzés dacára teszi, a minisztérium lényegében bűnpártolást követ el.

 

– 2011 és 2015 közötti iratokat mutattak, miközben mi 2011 és 2017 közöttieket kértünk. Mészáros Lőrinc személyesen küldött levelet, amelyben sajnálja, hogy nem mutathatja be a hiányzó számlákat, ami szemenszedett hazugság, mert ebben az épületben nem őrzik a 2015 utáni számlákat, tehát azok nála vannak. Így is 59 doboznyi felcsúti számla helyett két (!) dokumentumot mutattak meg, amelyik közül az egyik ráadásul az alapítvány nyilvános, az internetről letöltött sportfejlesztési prgramja – mondta Ráczné Földi Judit.

A DK-s politikusok újabb feljelentéseket tesznek és ismét iratbetekintést kérnek, mert a magyar közvéleménynek joga van megtudni, mire költöttek el több mint 16 milliárdot az adófizetők pénzéből.

Varju László szerint nyugodtan kijelenthetjük, hogy mind Mészáros Lőrincre, mint Orbán Viktorra terhelő dokumentumokról van szó. Nem véletlen, hogy jogerős bírósági döntés ellenére sem hajlandók a számlákba betekintést engedélyezni. A DK szerint az európai magyaroknak joguk van tudni, hogy mire költötte a felcsúti fociakadémia a közpénzeket, ahogy azt is joguk van tudni: Orbán Viktor és bandája magasról tesz a hatályos magyar törvényekre.


 

RSS
Kapcsolódó politikusok