Egy bő évtizeddel ezelőtt abban a szent meggyőződésben alapítottuk a DK-t, hogy az Orbán-rendszer le fogja építeni a demokráciánkat, mindent el fog követni azért, hogy leválthatatlanná tegye magát, éppen ezért csak a demokraták széles összefogása lehet majd képes a legyőzésére. 2022-ben már egyértelmű: végig igazunk volt. Azóta eltelt egy évtized, mi pedig itt vagyunk, egységbe kovácsoltuk az ellenzéket, és felkészültünk arra, hogy a demokraták széles összefogásával egyszer és mindenkorra leváltsuk ezt a kormányt!
Arra kérlek, hogy most vasárnap:
- az egyik szavazólapon szavazz az egységes ellenzék; a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös országgyűlési képviselőjelöltjére,
- a másik szavazólapon pedig szavazz az egységes ellenzék közös listájára, az 1-es számú listára!
Ott vagyunk, ahová a történelem szánt minket, erre a választásra vártunk, amióta csak létrehoztuk a DK-t. Éppen ezért most vasárnap ott a helyünk a szavazófülkében. Ez a mi időnk, most kell kiharcolnunk a szabad, demokratikus, európai Magyarországot, amiért egy évtizede dolgozunk. Ehhez Rád is szükség van.
Tegyük a dolgunk!