Lázár János a legutóbbi Kormányinfón elismerte, hogy az állami nyugdíjrendszerben továbbra sem lesz egyéni nyugdíjszámla.
"Aki visszalép a magánnyugdíjrendszerből az állami rendszerbe, annak továbbra is lesz egyéni számlája. Az egyéni számlavezetés csak a nyugdíjrendszerben jelent garanciát, a magánnyugdíjrendszerben nem. Az állami nyugdíjrendszerben azonban az egyéni számlavezetés biztonságot, garanciát jelent, és egyúttal a befizetések nyomonkövetését is lehetővé teszi" - mondta Orbán Viktor 2010 végén, a 3000 milliárd forint magánnyugdíj államosítása közben.
Mára kiderült, hogy minden, a magánnyugdíjakkal kapcsolatos kijelentés hazugság volt. A jegybanki adatok szerint jól jártak azok, akik nem hittek az ígérgetésnek, nem engedtek a zsarolásnak és maradtak a magánnyugdíj-pénztárakban. Az elvileg csökkentett államadósság azóta az egekben, ma pedig már a kormány is elismeri, hogy az állami rendszerben nem lesz egyéni számla. Utóbbi eset kifejezetten pikáns, hiszen maga Lázár János, az Orbán-kormány második embere rántotta le a leplet főnöke öt évvel ezelőtti hazugságáról.
A DK szerint a magánnyugdíjak államosítása volt az első alkalom, amikor a fideszes kevesek a hatalom segítségével lopták meg a magyarok többségét. A DK szerint eljön az idő, amikor Orbán Viktornak meg kell válaszolnia, hogy miért hazudott az egyéni nyugdíjszámlákról és miért vette el a sokak jövőjét jelentő nyugdíjbefektetéseket.
Borka-Szász Tamás
Elnökségi tag DK