Barion Pixel

Közlemény: Besúgóból antikommunista

2015.03.12.
Vadai_Ágnes_201404_BőrA HVG szerint Orbán Viktor 1981 októberétől 1982 augusztusáig az Állambiztonsági Szolgálat katonai elhárításának volt a társadalmi kapcsolata. Az elmúlt 25 évben végig az antikommunizmus dicsfényében tetszelgő Orbán Viktorról tehát kiderült, hogy elfelejtett beszámolni ügynöki múltjáról. Ez egy olyan felfoghatatlan méretű morális válság, amely alapjaiban rengetheti meg a magyar jobboldali politikát. A D-209-es ügy nyomán már van arra precedens, hogy minek kell történnie, ha egy miniszterelnökről kiderül, hogy egykoron együttműködött az Állambiztonsági Szolgálattal. Medgyessy Péter ügyében akkoriban ellenzéki politikus által vezetett vizsgálóbizottság jöhetett létre, a Fidesz most mégis hallgat. Orbán Viktornak márpedig nyilatkoznia kell az ügyben, hiszen a magyar társadalomnak joga van tudnia, kiről jelentett a rendszerváltás előtt a politikáját az antikommunizmusra felépítő magyar miniszterelnök. A Demokratikus Koalíció már korábban kezdeményezte, hogy Orbán Viktort és Simicska Lajost a Nemzetbiztonsági Bizottság hallgassa meg. A DK szerint a Fidesznek kötelessége, hogy feltárjon minden olyan dokumentumot, amely kapcsolatba hozható Orbán Viktor ügynöki tevékenységével. A DK szerint a magyar társadalom számára elképzelhetetlen morális megrendülést jelent, hogy az elmúlt két és fél évtized leghangosabb antikommunistájáról kiderült, hogy a katonai elhárítás besúgója lehetett.  

Vadai Ágnes Országgyűlési képviselő Demokratikus Koalíció

RSS