Barion Pixel

Közlemény: A Fidesz az OBH-n keresztül gyakorol nyomást a bíróságokra

2015.10.21.
Varju LászlóOrbán Viktor hatalomra kerülése után Polt Péter legfőbb ügyészi kinevezésével biztosította, hogy ő és fideszes politikustársai a törvények felett álljanak. Ez arra azonban még nem volt elég, hogy a magyar igazságszolgáltatás a Fidesz politikai ellenfeleit is lejárassa, szükség volt arra is, hogy az Országos Bírói Hivatal élére Handó Tünde, egy fideszes EP-képviselő felesége kerüljön. Handó megteheti, hogy a fideszes ügyészség által indított kreált ügyeket elvegye a területileg eljáró bíróságtól és odaadja egy, fideszes szempontból "megbízhatóbb" másiknak. Hiába mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy az ügyek más bíróságokra küldözgetése alkotmányellenes, Handó Tünde megtette a Sukoró-perben is. Egészen Szolnokig kellet küldeni az ügyet, hogy az ne találtasson koholt és előre megtervezett eljárásnak a bíróság előtt. Az ügyben végül két ártatlan embert - Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot - ítéltek letöltendő börtönbüntetésre, mert nem voltak hajlandóak hamis tanúvallomást tenni Gyurcsány Ferenc ellen. A Demokratikus Koalíció szerint az OBH elnökének meg kell majd válaszolnia, hogy miért hozott alkotmányellenes döntéseket és miért segédkezett egy koncepciós eljárás lefolytatásában. Mai parlamenti felszólalásomban figyelmeztetem Handó Tündét: az Orbán utáni idők demokratikus jogállamának független igazságszolgáltatása előtt fog felelni - Polt Péterrel egyetemben - a Sukoró-per miatt.  

Varju László Alelnök DK

RSS