Vajon ki kerekedik felül: a józan megfontolás és a demokrácia, vagy pedig az a civilizációs küzdelem, amelybe Orbán szívesen belesodorná az egész kontinenst.
Már jó ideje számol a világ azzal, hogy a Fidesz módjára egyre szélsőségesebb lengyel Jog és Igazságosság párt (PiS) nyeri az október 25-i választásokat, ám az utóbbi napok közvélemény-kutatásai még elrettentőbb képet mutatnak. A PiS már 40 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, míg legfőbb ellenfele, a liberális Polgári Platform (PO) mindössze 24 százalékon áll. A baloldal pedig tudvalevőleg nem is létezik.
Mi a magyarázata ennek az előretörésnek – teszik fel sokan a kérdést. Mert sem a PiS kormányfőjelöltje, Beata Szydło, sem pedig a jobboldali államfő, Andrzej Duda a kampányban nem mutatkozott túl aktívnak, egyikük szereplése sem bizonyult emlékezetesnek. A magyarázat a párt rossz szellemének, Jarosław Kaczyńskinak a magatartásában rejlik, aki az elmúlt hetekben újra és újra emlékeztette a lengyeleket arra, hogy a jelenlegi, PO által vezetett kormány „kapitulált az iszlám menekültinvázió előtt”, míg a PiS eközben a „keresztény Európát védte” kitartó igyekezettel. Szóhasználata teljes egészében követi Orbán Viktorét.
A kelet-európai rendszerváltásokat követően Samuel P. Huntington megjelentette azóta klasszikussá vált könyvét A civilizációk összecsapásáról. Ebben nem a „történelem végét” vizionálja (mint Francis Fukuyama), hanem olyan új konfliktusok kitörését, melyek inkább a középkor vallásháborúira emlékeztetnek, mint a felvilágosodás nemzeti-szekuláris konfliktusaira. Ám míg Huntington az ázsiaias szláv ortodoxia és az európai kereszténység közötti civilizációs összeütközésről beszélt, addig számos kelet-európai politikusnak – Orbánnak, s nyomán most Kaczyńskinak is – sikerül e konfliktust Európán belülivé tenni. Gyakorlatilag Kelet-Európa áll ma szemben Nyugat-Európával, s magának igényli a világ megbecsülését azért, hogy megvédi az igaz kereszténységet a nyugati multikulturalizmussal szemben.
Persze, e politikai harcnak éppoly kevés köze van a kulturális önvédelemhez, mint bárminemű civilizációhoz: mind Orbán, mind Kaczyński jogot követel magának ahhoz, hogy demokrácián kívüli létet teremtsen politikai közösségének, s ezért nemcsak otthon, úgymond nemzeti szinten szakítja szét a társadalmat, hanem mindezt európai dimenziókban is meg kívánja valósítani. Ez az ő szempontjukból logikus, hisz Magyarország és Lengyelország is az Európai Unió tagja lett, így az unió által megteremtett korlátok útjában állnak politikai szándékaiknak. Orbán és Kaczyński politikája így logikusan el kell, hogy jusson az egyes nemzeteken belül keltett ellentétektől az európai szintű konfliktusokig.
Az utóbbi hetek menekültáradata, s az arra adott radikálisan eltérő nyugati – főként német – és keleti – főként a piszkos V4-es – válaszok jól láthatóvá teszik e konfliktus irányát és dinamikáját. Míg az Orbán vagy Kaczyński típusú vezetőknek kezdetben csak a baloldali és liberális politikusokkal volt vitája, jelenleg már személyes ellenfélnek tekintenek minden demokratát, beleértve a jobboldalhoz tartozókat is. Nem véletlen, hogy Orbán támadást indított Merkel ellen, s kisvártatva követte ebben Kaczyński is, akinél egyébként sem számított a Németországgal szembeni politika újdonságnak.
Az orbáni politika eredményes kritikáját eddig főként az akadályozta, hogy különböző aktuális vagy praktikus megfontolások miatt megvédték azt a jobboldali demokraták. Ám a Fidesz, és október 25. után a hozzá – valószínűleg immáron kormányzati pozícióból – csatlakozó PiS támadása a nyugati jobboldalt is szükségképpen eléri majd azon egyszerű oknál fogva, mert azok is demokraták. Érdekes és egyben sorsdöntő lesz megfigyelni, ki kerekedik felül: a józan megfontolás és a demokrácia, vagy pedig az a civilizációs küzdelem, amelybe Orbán a legcsekélyebb visszafogottságot is mellőzve szívesen belesodorná az egész kontinenst.
A szerző a DK elnökségi tagja.
forrás:
Magyar Narancs
Vajon ki kerekedik felül: a józan megfontolás és a demokrácia, vagy pedig az a civilizációs küzdelem, amelybe Orbán szívesen belesodorná az egész kontinenst.
Már jó ideje számol a világ azzal, hogy a Fidesz módjára egyre szélsőségesebb lengyel Jog és Igazságosság párt (PiS) nyeri az október 25-i választásokat, ám az utóbbi napok közvélemény-kutatásai még elrettentőbb képet mutatnak. A PiS már 40 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, míg legfőbb ellenfele, a liberális Polgári Platform (PO) mindössze 24 százalékon áll. A baloldal pedig tudvalevőleg nem is létezik.
Mi a magyarázata ennek az előretörésnek – teszik fel sokan a kérdést. Mert sem a PiS kormányfőjelöltje, Beata Szydło, sem pedig a jobboldali államfő, Andrzej Duda a kampányban nem mutatkozott túl aktívnak, egyikük szereplése sem bizonyult emlékezetesnek. A magyarázat a párt rossz szellemének, Jarosław Kaczyńskinak a magatartásában rejlik, aki az elmúlt hetekben újra és újra emlékeztette a lengyeleket arra, hogy a jelenlegi, PO által vezetett kormány „kapitulált az iszlám menekültinvázió előtt”, míg a PiS eközben a „keresztény Európát védte” kitartó igyekezettel. Szóhasználata teljes egészében követi Orbán Viktorét.
A kelet-európai rendszerváltásokat követően Samuel P. Huntington megjelentette azóta klasszikussá vált könyvét A civilizációk összecsapásáról. Ebben nem a „történelem végét” vizionálja (mint Francis Fukuyama), hanem olyan új konfliktusok kitörését, melyek inkább a középkor vallásháborúira emlékeztetnek, mint a felvilágosodás nemzeti-szekuláris konfliktusaira. Ám míg Huntington az ázsiaias szláv ortodoxia és az európai kereszténység közötti civilizációs összeütközésről beszélt, addig számos kelet-európai politikusnak – Orbánnak, s nyomán most Kaczyńskinak is – sikerül e konfliktust Európán belülivé tenni. Gyakorlatilag Kelet-Európa áll ma szemben Nyugat-Európával, s magának igényli a világ megbecsülését azért, hogy megvédi az igaz kereszténységet a nyugati multikulturalizmussal szemben.
Persze, e politikai harcnak éppoly kevés köze van a kulturális önvédelemhez, mint bárminemű civilizációhoz: mind Orbán, mind Kaczyński jogot követel magának ahhoz, hogy demokrácián kívüli létet teremtsen politikai közösségének, s ezért nemcsak otthon, úgymond nemzeti szinten szakítja szét a társadalmat, hanem mindezt európai dimenziókban is meg kívánja valósítani. Ez az ő szempontjukból logikus, hisz Magyarország és Lengyelország is az Európai Unió tagja lett, így az unió által megteremtett korlátok útjában állnak politikai szándékaiknak. Orbán és Kaczyński politikája így logikusan el kell, hogy jusson az egyes nemzeteken belül keltett ellentétektől az európai szintű konfliktusokig.
Az utóbbi hetek menekültáradata, s az arra adott radikálisan eltérő nyugati – főként német – és keleti – főként a piszkos V4-es – válaszok jól láthatóvá teszik e konfliktus irányát és dinamikáját. Míg az Orbán vagy Kaczyński típusú vezetőknek kezdetben csak a baloldali és liberális politikusokkal volt vitája, jelenleg már személyes ellenfélnek tekintenek minden demokratát, beleértve a jobboldalhoz tartozókat is. Nem véletlen, hogy Orbán támadást indított Merkel ellen, s kisvártatva követte ebben Kaczyński is, akinél egyébként sem számított a Németországgal szembeni politika újdonságnak.
Az orbáni politika eredményes kritikáját eddig főként az akadályozta, hogy különböző aktuális vagy praktikus megfontolások miatt megvédték azt a jobboldali demokraták. Ám a Fidesz, és október 25. után a hozzá – valószínűleg immáron kormányzati pozícióból – csatlakozó PiS támadása a nyugati jobboldalt is szükségképpen eléri majd azon egyszerű oknál fogva, mert azok is demokraták. Érdekes és egyben sorsdöntő lesz megfigyelni, ki kerekedik felül: a józan megfontolás és a demokrácia, vagy pedig az a civilizációs küzdelem, amelybe Orbán a legcsekélyebb visszafogottságot is mellőzve szívesen belesodorná az egész kontinenst.
A szerző a DK elnökségi tagja.
forrás: Magyar Narancs
