Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Az ügyészség nem indít eljárásokat a fideszes korrupciós ügyekben A

2015.10.20.
Vadai_20151005Demokratikus Koalíció alelnöke kedden bírálta, hogy az ügyészség 2010 óta nem indított vizsgálatot semmilyen, szerinte fideszeseket érintő korrupciós ügyben, a legfőbb ügyész védi a kormánypártot. Vadai Ágnes az ügyészség 2014. évi tevékenységéről szóló beszámoló szerdai, parlamenti megtárgyalása kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ügyészség nemhogy hivatalból nem indított el eljárásokat, de önként meg is védte a kormánypártot. Polt Péter legfőbb ügyész minden egyes esetben bebizonyította, hogy a kormánypárti politikusokra nem vonatkoznak a törvények - értékelt. Elmondta, hogy a DK számos esetben tett feljelentést, de ezeket mindig elutasították. Hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek például a jegybank ellen az Eiffel Palace megvásárlása ügyében, a Századvég ellen hűtlen kezelés és orgazdaság miatt, a "Rogán Antal által fillérekért eladott" Dorottya utcai és Károly körúti ingatlanok ügyében, Matolcsy György jegybankelnök ellen okirat-hamisítás miatt, valamint Orbán Viktor miniszterelnök ellen a Quaestor-ügyben - sorolta Vadai Ágnes. (MTI)
RSS