Az Európai Parlament elfogadta azt az állásfoglalást, amely a nemek közötti egyenlőség és a nők egyenjogúságának előmozdítását szorgalmazza. A Fidesz EP-képviselői a javaslatot nem szavazták meg, többségük nemmel szavazott, néhányan közülük tartózkodtak, illetve távol maradtak a szavazástól.
Ez persze nem meglepő, hiszen a fideszes képviselők már a nők elleni erőszak tilalmáról szóló Isztambuli egyezményt sem voltak hajlandóak törvénybe iktatni és újból elutasították a részvénytársaságok vezető testületeiben a kötelező női kvóta bevezetéséről szóló DK-s javaslatot is.
A Demokratikus Koalíció feltétlen támogatója a nők egyenjogúságának és a nemek közötti egyenlőség előremozdításának, ezért a DK európai parlamenti képviselői az Európai Parlament többségével összhangban megszavazták az állásfoglalást.
Molnár Csaba
EP-képviselő
Demokratikus Koalíció