Barion Pixel

Közlemény: Az Európai Parlament szerint sincs Altus-ügy

2015.10.15.
Molnár CsabaAz Európai Parlament Költségvetési Bizottságának koordinátorai a Fidesz kezdeményezésére hallgatták meg az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatóját, Walter Deffaa-t Gyurcsány Ferenc cége, az Altus által elnyert uniós pályázat kapcsán. Emlékezetes, hogy a Fidesz idén tavasszal elvtelen támadást indított a Demokratikus Koalíció elnöke ellen, tiltott pártfinanszírozással vádolta meg Gyurcsány Ferencet és az uniós intézményeket egyaránt. Az EP bizottságának koordinátorai az uniós pályázat részleteinek megismerése után úgy ítélték meg, hogy Gyurcsány Ferenc cége törvényesen, minden szabályt betartva, nyílt nemzetközi tenderen nyerte el az uniós megbízatást. Ma bebizonyosodott, hogy már Brüsszelben sem vevők Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő zavaros hazugságaira a DK elnökének cégéről. A saját korrupciós ügyeit lelkesen takargató Fidesz újabb pofont kapott, képtelenek fogást találni a DK elnökén, Gyurcsány Ferencen. Az EP Költségvetési Bizottságának koordinátorai arról is döntöttek, hogy semmiféle vizsgálatra nincs szükség az Altus pályázata körül. A jövőben ezért az Európai Parlament egyetlen testülete sem fogja tárgyalni a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus uniós megbízását.  

Dr. Molnár Csaba EP-képviselő DK ügyvezető alelnök

RSS