Dolgozói felét, 350 embert bocsájt el a Közgép - jelentette be a cég a munkaügyi központnál. Az Orbán-Simicska maffiaháborúban alulmaradt oligarcha cége az állami pénzcsapok elzárása után rálépett az összeomlás felé vezető útra.
A Közgép példája mutatja meg, hogy mennyit is érnek valójában a fideszes oligarchák cégei. A garantáltan nyertes közbeszerzések elveszítése után a Közgép meztelenül találta magát a versenyszféra csípős hidegében, hiszen megszokta az évek alatt, hogy minden középítkezést valós verseny nélkül nyerhet meg. Természetesen nem lenne ez másképp a többi korrupt fideszes oligarcha esetében sem. A teremtőre és a szerencsére hivatkozó felcsúti gázszerelő, Mészáros Lőrinc birodalma talán még ennél is látványosabb összeomlást produkálna, ha leválasztanák az EU-s milliárdokat jelentő állami emlőkről.
A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány bukásával a Közgépével hasonló sorsa számíthat a Fidesz teljes gazdasági holdudvara. A DK szerint Simicska cégének leépítései bizonyítják, hogy nem a valós teljesítmény, hanem a mérhetetlen kormányzati korrupció tette milliárdossá az elmúlt öt év nagy közbeszerzés-nyerteseit. A DK szerint sajnálatos, hogy - mint mindig - most is a mindennapok becsületes dolgozóin csattan az ostor, hiszen 350 családfő kényszerül elmondani otthon, hogy munkanélkülivé vált.
Gréczy Zsolt
szóvivő DK