A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli Lázár Jánostól, hogy még szerdán tegyen feljelentést, milyen állami mezőgazdasági cégekhez és állami földekhez kapcsolódó bűncselekményekről van tudomása - mondta az ellenzéki párt alelnöke az MTI-nek.
Nagy-Huszein Tibor arra hivatkozott, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának keddi ülésén azt mondta, azért adják el az állami földeket, mert eddig "szétlopták, ellopták és szétcsalták az állami mezőgazdasági cégeket".
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: ezzel fejlődéstörténeti mérföldkőhöz érkezett a Fidesz, mert már nem azt bizonygatják, hogy nem lopnak, hanem azt, hogy "sokkal jobb, ha az oligarcháik lopnak a menedzsmentjük helyett". Az alelnök hozzátette: véleményük szerint az Orbán-kormányban csak ez a két lehetőség van: vagy a fideszes államigazgatás vagy pedig a fideszes oligarchák lopnak.
Nagy-Huszein Tibor szerint Lázár János "beismerő vallomása" azt jelenti, hogy a Fidesz nem bír az állami tulajdonú mezőgazdasági cégekbe ültetett kádereivel, ezért inkább csomagban játssza át a földeket gazdasági holdudvarának.
(MTI)