Barion Pixel

Közlemény: Menekültügy közben 18. - Tarlós életveszélyben utaztatja a budapestieket a 3-as metrón

2015.10.05.
Gy.Németh ErzsébetHétről-hétre kell kiüríteni a 3-as metrót, mert a szerelvények füstölnek és az alagútban felgyülemlett olajos sár is rendszeresen kigyullad, a metrókocsik felújítása mégsem kezdődött el idáig. Tarlós Istvánnak sürgős volt, hogy minden akadályt elhárítson az orosz cég győzelme elől, a munka megkezdésével azonban úgy tűnik már nem kell sietni, a lényeg csak az volt, hogy a Fidesz által preferált orosz cég nyerje el a tendert. Az alagút közben több szakaszon is életveszélyes, a jelentések szerint több részen porlik a sínek alatti beton, van ahol pedig komoly statikai problémák is vannak. Tarlós István - mint a budapesti közlekedést nem használó főpolgármester - bizonyára nincs tisztában azzal, hogy egy beomlott metróalagútban még egy méregdrágán felújított metrószerelvény sem tud közlekedni. A Demokratikus Koalíció szerint Tarlós István felelőtlen, ha a metrófelújítás levezénylése helyett inkább hagyja életveszélyben utazni a budapestieket. A DK szerint Tarlósnak továbbá mindent meg kellene tennie azért, hogy a 3-as metró alagútjainak és sínpályájáinak a felújítása is megoldódjon, hiszen egy felújított metrószerelvény is életveszélyes, ha egy omladozó alagútban kell közlekednie.  

Gy. Németh Erzsébet A Fővárosi Közgyűlés tagja Demokratikus Koalíció

RSS