Kósa Lajos bejelentette, hogy a kormány november végéig kiüríti, bezárja és felszámolja a debreceni menekülttábort. Kósa szerint a kormány a továbbiakban más célokra, esetlegesen a készenléti rendőrség egységeinek elhelyezésére használná az épületet. Azt már nem tette hozzá, hogy az EU által finanszírozott tábor bezárása a táborra kapott támogatások visszafizetését vonja maga után.
Molnár Csaba, a DK EP-képviselője éppen ezért az Európai Bizottságnál érdeklődött egy EU-s finanszírozású menekülttábor öncélú bezárásának következményeiről. Dmitris Avramopoulos, a Bizottság menekültügyi biztosa válaszában megerősítette, hogy hazánknak EU-s támogatásokat kell visszafizetnie, ha Orbán bezáratja a debreceni tábort: "a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapra vonatkozó szabályok értelmében az alapból támogatott projekt keretében felújított létesítményt a projekt lezárását követően legalább 10 évig használni kell. Amennyiben a befogadó állomást bezárják vagy más célra használják, a Bizottság a nyújtott finanszírozás egy részét visszakövetelheti."
A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdésben fordul Orbán Viktorhoz, hogy megtudja: mennyi pénzt kell visszafizetnünk az EU-nak a tábor bezárása miatt, mennyi pénzükbe kerül az adófizetőknek a menekültellenes kormányzati politika újabb kampányeleme?
DK Sajtóiroda