Barion Pixel

Közlemény: Menekültügy közben 13. - Orbán Viktor meg nem valósult tárgyalása Barack Obamával

2015.09.30.
Kerék-Bárczy Szabolcs"Barack Obama amerikai elnök és felesége, Michelle Obama fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt az ENSZ Közgyűlése 70. ülésszakán." Ezzel a szöveggel jelentette meg a polgárok által fenntartott Magyar Távirati Iroda a nevezetes fényképet. Mivel a "fogadja" szó a politika és a diplomácia nyelvén érdemi találkozóra utal, ezért a Demokratikus Koalíció szeretné tudni, hogy milyen hosszú megbeszélésre került sor a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök között, illetve annak mi volt a tartalma? S ha volt tárgyalás, akkor azt követően miért nem tartott a két politikus sajtótájékoztatót? Az is lehet persze, hogy Orbán Viktor csupán egy-másfél percet töltött az elnök házaspárral. Talán kézfogás is volt, de nem biztos. Csupán az bizonyos, hogy Orbán Viktor meglepett diákként áll a mosolygó amerikai elnök és hitvese között. Ha így van, akkor az MTI szándékosan megtévesztő szöveget csatolt a fotóhoz, amelyet ezért módosítania kell. A DK emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor sajnos nem kívánt vendég legfőbb szövetségesünknél, s ez súlyos károkat okoz hazánk megítélésében és nemzeti érdekeinkben. A DK szeretné tudni, hogy végre előkészítés alatt áll-e vagy legalább tervbe van-e véve Orbán Viktor washingtoni látogatása, amely során némileg javíthatóak lennének a mély ponton lévő magyar-amerikai kapcsolatok.  

Kerék-Bárczy Szabolcs a DK elnökségi tagja

RSS