Magyarországon évek óta azzal szembesülnek a meddő párok, hogy ha petesejt donációra lenne szükségük a gyermekvállaláshoz, akkor Szlovákiába, Csehországba, Ausztriába vagy még messzebb kell menniük, mert hazánkban ez nem engedélyezett. Pár hétig úgy tűnt, hogy ez megváltozik, Takács Péter egészségügyi államtitkár számos meddőségi klinikát és civil szervezetet járt meg, hogy ennek az engedélyezéséről egyeztessen. A parlament a jövő héten szavazott volna a petesejt donációról, pénteken azonban indoklás nélkül elhalasztották a szavazást, úgy tudjuk, a javaslat ellen a KDNP és az egyházak emeltek kifogást. A gyerekbarát kormány tehát tett róla, hogy kevesebb gyerek szülessen, méghozzá az egyházak, vélhetően a katolikus egyház nyomására.
A DK szerint ez elfogadhatatlan, legkésőbb a kormányváltás után lehetővé kell tenni a magyar pároknak is a petesejt donációt, ha máshogy nem lehet gyerekük. Gyomorforgató, hogy ma a lopás és a pedofília kormánya álkeresztény, álszent szövegek mögé bújva akadályozza a meddő párok gyermekvállalását. Ennek a baloldal véget fog vetni 2026 után. Mi nem fogjuk cserben hagyni ezeket a párokat! Mi meghallgatjuk őket, és megküzdünk az egyházakkal is azért, hogy lehessen gyerekük, mert meg fogjuk védeni a gyermekhez és családhoz való jogukat!
Földi Judit
A DK országgyűlési képviselője