„Mi, DK-sok büszkék vagyunk arra, hogy nem tegnap jöttünk rá, hogy harcolni kell a Fidesz ellen. Tizennégy éve küzdünk ezért az országért” – mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) 14. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten.
A pártelnök beszédében értékelte az elmúlt évek küzdelmeit, és kijelölte a párt jövőbeli irányát. A rendezvényen Dobrev hangsúlyozta: a DK soha nem alkudott meg, és a következő időszakban is a „meghallgatunk, megküzdünk, megvédünk” hármas jelszavának szellemiségében harcol a valódi politikai és társadalmi változásért.
„Az elmúlt évtizedekben rengetegen csalódtak a politikában. Az Orbán-rendszer önkénye és hatalmi gépezete lejáratta a politikát. Sokakban elfogyott a remény. Azt érzik ma nagyon sokan, hogy bármi is lesz a választáson, az ő hétköznapi élete nem lesz tőle jobb” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy senkinek sem szabad lemondania a változásról.
„A politikus azért politikus, hogy képes legyen valódi változást hozni. De ehhez az is kell, hogy az emberek ne adják fel a változás igényét, ne adják fel elveiket, álmaikat és céljaikat!” – tette hozzá.
A DK elnöke bejelentette: a következő hetekben az ország számos pontján megtalálhatják majd őt, piacokon, tereken, pályaudvarokon fog találkozni az emberekkel. „Nem lesznek testőrök, nem lesz golyóálló mellény. Mindenkit meg fogok hallgatni” – mondta. Dobrev Klára konkrét ügyeket is felidézett, amelyekben már most is emberek százainak segítettek, például banki visszaélések, méltánytalan bánásmód vagy elmaradt végkielégítések esetén. „Megvédtem Máriát, akit az OTP évek óta nemlétező tartozással zaklatott. És meg fogom védeni mindazokat, akiket ez a rendszer kiszolgáltatottá tett” – jelentette ki.
A politikus beszédének második felében a DK jövőképéről szólt: szerinte Magyarországnak igazi rendszerváltásra van szüksége, nem „vezércserére”. „Aki önfeladással győz, az veszít. Mi nem fogjuk feladni elveinket. Orbánnal együtt a NER-nek is el kell buknia” – hangsúlyozta.
Dobrev nyitottságot hirdetett az együttműködésre minden olyan politikai erővel, amely „valódi rendszerváltást” akar, demokratikus elveket vall és képes választói támogatást felmutatni. „Rajtunk semmi nem fog múlni, ha a NER legyőzése a cél” – tette hozzá. „Az Orbán rendszer legyőzése egy ilyen nagyobb cél. Ennek érdekében hajlandóak vagyunk együttműködni olyanokkal is, akikkel nem biztos, hogy akár csak egy pár éve elképzelhetőnek tartottuk volna, hiszen a rendszer részét képezték. De nem érdekelnek a régi sérelmek, én elengedem a fülem mellett a néha megalázó mondatokat is, mert egy dolog vezérel. Igazságos európai Magyarországot teremteni” – fogalmazott.
A beszéd végén az október 23-i nemzeti ünnepre utalva Dobrev Klára a ’56-os forradalom üzenetét idézte fel: „Ruszkik haza!” – mondta, hozzátéve, hogy ez a mondat ma is aktuális. „Mi nem leszünk a putyini Oroszország elvtelen kiszolgálói. Mi szabad, igazságos, európai Magyarországot akarunk.”
A DK elnöke azzal zárta beszédét, hogy jövő tavasszal a párt célja nem kevesebb, mint az Orbán-rendszer „egyszer és mindenkorra történő” lebontása. „Ha mind elmegyünk szavazni, akkor a 15. születésnapunkat már egy szabad Magyarországon fogjuk ünnepelni” – fogalmazott.