Barion Pixel

Hová vezet a menekültválság?

2015.09.28.
Katanics_20150928Politikusokat kértünk meg, hogy osszák meg gondolataikat olvasóinkkal a migránskrízissel kapcsolatban. Katanics Sándor, DK: Az ún "migránshelyzetről" azzal a gondolattal tartom fontosnak kezdeni, szerintem is sok jogos félelem fogalmazódik meg a muzulmán menekültekkel, bevándorlókkal kapcsolatosan. Ugyanakkor azt is kénytelen vagyok megállapítani, a kormány eddig nem a valóban nehéz helyzet kezelésében, hanem politikai hisztériakeltésben járt az élen. Jól kiszámított módon éppen a jogos félelmekre alapozva, sok valótlan állítást megfogalmazva eredményesen győzték meg a tájékozatlan tömegeket arról, hogy amit a kormány cselekszik, azt az ország polgárai érdekében teszi. Valójában ugyanakkor a látszatintézkedésekkel a Fidesz csupán a Jobbikkal fut versenyt a választók megnyerése érdekében. A közpénzeket arra használja, hogy a közmédián keresztül felerősítse a félelmeket, holott egy korrekt tájékoztatás nagyon is fontos lenne, sokat segíthetne a helyzet megfelelő kezelése érdekében. A bevándorlás azért erősödött fel elsősorban, mert az elmúlt években a világ országai egyre kevesebb pénzt szántak a humanitárius katasztrófák során bajba jutottak megsegítésére. Ha több pénz jutna a háború sújtotta országokkal szomszédos országokban létesített menekülttáborokban élők támogatására, nem indultak volna el ilyen sokan életüket kockáztatva új hazát keresni. Kétségtelen, hogy gazdasági bevándorlók tömegei is úton vannak és a menekültek tömegei mellett ők is útra keltek, egy jobb és könnyebb életet remélve. A modern kommunikációs eszközök ezt a folyamatot csak gyorsítják. Plakátkampánnyal, kerítésépítéssel ezt a „népvándorlást” nem lehet megállítani. Mindezek nem is a menekülteknek (refugies) és nem is a bevándorlóknak (migrants) szóltak, sokkal inkább a magyar választóknak. A párizsi Charlie Hebdo-i merénylet óta Orbán Viktor tudatósan épít az idegenektől való félelemre. Ha arra költötte volna a kormányzó többség az Uniótól erre a célra segítésül kapott forrásokat, hogy a határátkelő helyek mellett hot spotokat létesít, akkor nem a zöldhatáron és nem embercsempészek segítségségével ömlöttek volna heteken át hazánkba menekültek és bevándorlók tömegei. Lehetett volna ugyanazt az eljárást alkalmazni, amit már napok óta szép csendben, naponta közel 10 ezer embernek az országunkon átutaztatásával tesznek. Jelenleg a horvát határ mentén „átdobott” emberek, ha úgy döntenek, hogy nem regisztráltatják magukat, már viszik is őket tovább vonattal, busszal az osztrák határra. Az ide érkezők igen nagy többsége így tesz, ugyanis nem akar nálunk maradni. Ugyanúgy, ahogy sajnos hazánk polgárainak jelentős tömegei sem. A mi honfitársaink több százezres serege is –kihasználva, hogy az Unió része vagyunk- afféle gazdasági menekültként Európa számos más országában keresi, okkal a boldogulását. Meggyőződésem, hogy Orbán és politikai köre rájátszott a hisztériakeltésre. A Keleti pályaudvarnál kialakult, mesterségesen kialakított krízis kimondottan azt a célt szolgálta, hogy a fővárosiak megrémüljenek ettől a helyzettől. Óriási szerencse, hogy civil szervezetek tucatjai és érző szívű honfitársaink önzetlenül segítették a menekülteket és a közreműködésüknek is köszönhető, hogy nem alakult ki robbanásveszélyes helyzet. Sajnálatos, hogy az egyházak vezetői néhány kivételtől eltekintve nem igazán értették meg Ferenc pápa üzenetét és empátiakészségük nem nyomta el félelemérzetüket. Nagy szégyen számunkra és a világon máshol élők millióiban vélhetően éveken át tartó mély nyomot hagynak majd azok a rémisztő jelentek, amelyeket a nemzetközi TV társaságok közvetítésein keresztül láthattak a magyarok „intézkedéseiről” a röszkei határátkelőnél, vagy akkor, amikor a menekültek meneteléseit követték figyelemmel a magyar autópályák mentén. A félelmeink eloszlatásában sokat segíthetnek az alábbi linken elérhető, értelmes magyarázatok. forrás: vehir.hu
RSS