Dobrev Klára: A DK képviselőinek nem fog megremegni a kezük, amikor az oligarchavagyonok zárolásáról kell majd szavazniuk!
Dobrev Klára, a DK elnöke arról beszélt a párt jelöltbemutató kongresszusán, hogy 106 bátor és elkötelezett nő és férfi vállalta a szolgálatot a párt színeiben a 2026-os választásokra. Hangsúlyozta, hogy ők nem néhány hónapos kampányra, hanem négyéves szolgálatra jelentkeztek, és már alig várták, hogy bemutassák őket a nyilvánosságban. Dobrev szerint a DK jelöltjei nem rejtőzködnek, hanem nyíltan és hitelesen állnak ki a választók elé, mert „csak az győzhet, aki arcot ad a szavainak”. Úgy fogalmazott: „A mi jelöltjeink nem statiszták egy kampányfotón, hanem igazi vezetők a saját közösségükben.”
A politikus kiemelte, hogy a Demokratikus Koalíció csapata tanárokból, orvosokból, polgármesterekből, munkásokból és fiatalokból áll, akiket a baloldali értékek melletti következetes kiállás és a közösség szolgálata köt össze. Hozzátette, a DK jelöltjei azok, „akiknek nem fog megremegni a kezük, amikor az oligarchavagyonok zárolásáról kell majd szavazniuk”, és akik „nem hátrálnak meg a fenyegetések vagy a lejárató kampányok elől”.
A DK elnöke beszédében bemutatta a DK mind a 106 országgyűlési képviselőjelöltjét a 2026-os választásra, valamint kitért programja legfontosabb elemeire is.
A Demokratikus Koalíció bemutatott jelöltjeinek listája a DK honlapján érhető el.