Barion Pixel

Közlemény: Tovább terjed a fideszes brókerbotrány

2015.03.10.
Gréczy_Zsolt_201404A Buda-Cash brókerház után a Quaestor Csoport egyik részlege is csődöt jelentett. A kiváló fideszes kapcsolatokkal rendelkező cég összeomlása miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium azonnali hatállyal felbontotta az isztambuli kereskedőház, illetve a moszkvai vízumközpont üzemeltetésére a Quaestor-csoport elnöke, Tarsoly Csaba cégével kötött szerződést. Tarsoly többek között a Győri ETO tulajdonosaként kötődik fideszes körökhöz, stadiont is épített. A Demokratikus Koalíció szerint két tanulság is megállapítható a botrányos eset kapcsán. Egyrészt újabb fideszes biznisz lepleződött le. A letelepedési kötvénnyel kereskedő körök menekülnek a felelősség elől, egyúttal le is leplezve egymást. Szijjártó Péter a lépéseivel csak menteni próbálja a menthetetlent. A botrány kapcsán bebizonyosodott az is, hogy az Orbán Viktor által megálmodott nemzeti bankrendszer tökéletesen működésképtelen. A külföldiekkel ellentétben a magyar tulajdonú bankok és pénzügyi, befektetői csoportok egymás után húzzák le a rolót. A nemzetinek nevezett bankrendszer nem más, mint olyan ügyletek gyűjteménye, amelyben fideszes politikusok százmilliárdokkal üzletelhetnek. A nemzeti szó pedig a fideszes lopások elfedésére szolgál. A DK arra szóliít fel, hogy a nyomozó hatóságok ne mérlegeljenek, hogy a résztvevőknek milyen kapcsolatai vannak a rezsim vezetőivel, hanem tegyék a dolgukat és haladéktalanul indítsák el a szükséges eljárásokat. A kormány pedih próbálja menteni a befektetőket, akik elveszíthetik megtakarításaikat.  

Gréczy Zsolt szóvivő Demokratikus Koalíció

RSS