Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Orbán elvesztette a meccset kvótaügyben

2015.09.23.
Gréczy ZsoltA Demokratikus Koalíció arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az Európai Tanács szerdai, rendkívüli ülésén ne nyissa ki újra a menekültek elosztásáról szóló vitát, mert "azt a meccset már elvesztette" - mondta budapesti sajtótájékoztatóján a párt szóvivője. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: "Orbán gőgje" oda vezetett, hogy nem elvinni fogják Magyarországról a menekülteket, hanem még az itt lévőkön túl is hoznak ide továbbiakat. Ezer embert kell átvenni a görögöktől, 300-at az olaszoktól és ezeken felül további ezer ember is érkezik majd - mondta. A politikus azt is kérte a kormányfőtől, hogy Brüsszelben támogassa az uniós határok védelméről szóló finanszírozási javaslatot, és ezt utólag "ne próbálja úgy előadni, mintha az ő javaslata győzött volna". Gréczy Zsolt végül felszólította Orbán Viktort, hogy "fejezze be az ámokfutást" és lássa be, hogy "értelmetlen és hazájának súlyos károkat okozó izmozása még mélyebbre fogja taszítani a nemzetet". (MTI)
RSS