Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Orbán sajátjaként adja elő az Európai Bizottság javaslatát

2015.09.22.
MolnárCsaba_Sajttáj_TerézA Demokratikus Koalíció véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök számára nyilvánvalóvá vált, hogy elveszítette az Európával "vívott öncélú háborúsdit", és el kell fogadnia a közös európai menekültpolitikát. A miniszterelnök most pálfordulással leplezné totális vereségét, úgy tesz, mintha az Európai Bizottság javaslatai a sajátjai lennének - közölte az MTI-vel kedden a párt ügyvezető alelnöke. Molnár Csaba, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, hangsúlyozta: hétfőn a parlamentben Orbán Viktor azt mondta, a magyar kormánynak van európai megoldási javaslata, méghozzá az, hogy hozzanak létre menekülttáborokat az EU-n kívül, és segítsék azokat az országokat, amelyek közel vannak a menekültek által elhagyott államokhoz. Az EP-képviselő kiemelte, hogy ezt az Európai Bizottság már szeptember 9-én javasolta, és akkor ennek "Orbán Viktor volt az egyik legnagyobb ellenzője". A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktorban tudatosult, hogy vereséget szenvedett, ezért az eddig elutasított javaslatokat most saját ötletként próbálja "bedobni" - fogalmazott. A DK örül, hogy a magyar kormány - "még ha jó pár megalázó pofon és rendreutasítás után is" - de végre elfogadja az Európai Bizottság javaslatait, egyben a Demokratikus Koalíció menekültpolitikáját - mondta a politikus. (MTI)
RSS