DK: Tűzoltóraktárba költöztek át a sárbogárdi mentősök a mentőállomás életveszélyes állapota miatt
Földi Judit, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy a sárbogárdi mentőállomás felújítására 2011-ben tett ígéretet a helyi polgármester, ám a fejlesztés azóta sem valósult meg. A DK képviselője
a videóban látható képekkel bemutatta: az állomás teljesen alkalmatlan munkavégzésre, ezért a helyi mentősök a tűzoltószertárba kényszerültek pár napra. Mint Földi Judit elmondta: a telephely 17 település lakóit, összesen 35 ezer embert lát el - ennyit jelent több tízezer ember egészsége a kormánynak.
2022-ben közbeszerzési eljárást írtak ki a fejlesztésre, ám forráshiányra hivatkozva végül eltörölték azt. 2023-ban a térség országgyűlési képviselője azt mondta, gőzerővel haladnak a felújítások, ám azóta sem történt semmi. Összesen kilencszer ígérték meg a városiaknak a mentőállomás felújítását, ezek közül egyik sem valósult meg. "Nekünk, DK-soknak mindenki egészsége fontos, ezért küzdeni fogunk, hogy a beruházás megvalósuljon" - fogalmazott Földi Judit a sajtótájékoztató-videójában, amit
a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettünk.
DK Sajtóiroda