Barion Pixel
Benyújtottuk az előrehozott választásról szóló országgyűlési határozati javaslatot

Benyújtottuk az előrehozott választásról szóló országgyűlési határozati javaslatot

2025.01.04.

Benyújtottuk az előrehozott választásról szóló országgyűlési határozati javaslatot

 

Megtettük, amit megígértünk, a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója határozati javaslatot nyújtott be a Parlament elé az Országgyűlés feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról.

A Demokratikus Koalíció szerint hazánk sokkal rosszabb állapotban van annál, minthogy ez a kormány még közel másfél évig úgy tegyen, mintha ki tudná vezetni Magyarországot a megélhetési válságból. Nem tudja, hiszen ezt a válságot az Orbán-kormány okozta, amit ennél fogva csak úgy lehet megszüntetni, ha magát az okot, az Orbán-kormányt szüntetjük meg. Új kormányt előrehozott választáson, előrehozott választást pedig az Országgyűlés feloszlatásával lehet elérni, ezért kezdeményezte ezt a DK határozati javaslatban.

Egy olyan kormány, amely Európa-rekorder élelmiszerdrágulást okozott; hagyta a magyar béreket az európai összehasonlítások legvégére zülleni; soha nem látott szegénységbe taszította a nyugdíjasokat; tönkretette hazánk iskoláit és kórházait; véglegesen elveszített 400 milliárd forintnyi uniós támogatást; tartozik annyival a hazának, hogy ezek után feloszlatja az Országgyűlést és előrehozott választást ír ki. A javaslat az alábbi linken érhető el: https://www.parlament.hu/irom42/10453/10453.pdf

RSS