Barion Pixel

Közlemény: Aránytalan a rendőri fellépés a menekültek ellen

2015.09.16.
Vadai ÁgnesBekövetkezett, amit az Orbán-kormány régóta szeretett volna kiprovokálni: menekültek törték át a határzárat Röszkénél, a rendőrség pedig vízágyúval és könnygázzal kezdett tömegoszlatásba. Most többezer kilométert végiggyalogolt, háborúból elmenekült emberek és éhséggel küzdő, kimerült rendőrök állnak egymással szemben az elhibázott menekültpolitika miatt - aki szelet vet, vihart arat. A helyszínen egy tucatnyi ember viselkedik erőszakosan, a rendőrségi könnygázból azonban békésen várakozó nők és gyerekek is kaptak. Szégyenszemre őket éppen a szerb mentőszolgálat látja el a határzár túloldalán. A strasbourgi Emberi Jogok Bírósága nem véletlenül mondta ma ki, hogy Magyarország nem számít többé biztonságos származási országnak. A menekültek eddig csak a tájékoztatás, az ellátás és az emberséges bánásmód hiányát, most már aránytalan rendőrségi fellépést is kaptak az Orbán-kormánytól. A Demokratikus Koalíció követeli, hogy egy tucatnyi valóban erőszakos menekült miatt a rendőrök ne támadjanak könnygázzal ártatlan és békés nőkre, gyermekekre. A DK szerint az atrocitás az embertelen kormányzati politika mára beérett gyümölcse.  

Vadai Ágnes alelnök Demokratikus Koalíció

RSS